Télen is túrázni hívnak a nemzeti park munkatársai

nemzeti park

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is évről évre részt vesz a „Téli túrák nemzeti parkjainkban” elnevezésű programsorozatban. Ennek keretében januárban három különböző tematikájú kirándulásra invitálják a természetbarátokat.

nemzeti park
Fotó: Körös-Maros Nemzeti Park

Január 19-én, szombaton a Kis-Sárréten szerveznek egy halastavi gyalogtúrát, melynek célja az északi madárvendégek megismerése. Az érdeklődőket reggel 9.00 órára várják Biharugrára, a Bihari Madárvártába (GPS koordináta: É: 46° 58’ 32,40” K: 21° 38’ 28,89”). A gyalogtúra során mintegy 6 kilométert tesznek majd meg a halastavak környékén. A program várhatóan 13.00 óráig tart, a részvételi díj 500 Ft/fő. Bejelentkezés:Tóth Imre, természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (06-30-645-0613).

Január 20-án, vasárnap madarásztúrát szerveznek a Kígyósi-pusztán. A résztvevők a szakvezető segítségével megismerkedhetnek a madármegfigyelés módszereivel, eszközeivel, valamint a téli időszakban a védett területen tartózkodó madárfajokkal. Terveink szerint 2019-ben is mind a négy évszakban ellátogatnak majd a Kígyósi-pusztára. A találkozó helyszíne a szabadkígyósi sportpálya parkolója (GPS koordináta:É 46°35’57” K 21°05’01”), a részvételi díj 500 Ft/fő. További információk és előzetes bejelentkezés Boldog Gusztáv, természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (06-30-475-1777).

Január 27-én, vasárnap „A fényképezés természete, a természet fényképezése” címmel szervezik meg a négyrészes, fotós kirándulás-sorozat első részét a Kígyósi-pusztán. Akik velük tartanak, azok megismerkedhetnek a védett területen az adott évszakban felkutatható, kínálkozó látványosságokkal, valamint a természetfotózás módszereivel, eszközeivel, szabályaival. A találkozó helyszíne a szabadkígyósi sportpálya parkolója (GPS koordináta:É 46°35’57” K 21°05’01”, időpontja reggel 9.00 óra, a tervezett táv 5 kilométer. Bejelentkezés: Boldog Gusztáv, természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (06-30-475-1777).

Február 17-én, vasárnap Tavasz- és pacsirtaváró túrát szerveznek a Kígyósi-pusztán. A kirándulás résztvevői megfigyelhetik az évszakváltás mozzanatait, megismerkedhetnek a védett területen tanyázó állatokkal, elsősorban a vonuló madarakkal. A mintegy 5 kilométeresre tervezett túra a Kígyósi-tanösvényen indul, majd pusztai kitérővel ér vissza a kiindulópontra. A találkozó helyszíne a szabadkígyósi sportpálya (GPS koordináta:É 46°35’57” K 21°05’01”), a részvételi díj 500 Ft/fő. További információk és bejelentkezés Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (06-30-475-1777).

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.