Elindult a felkészülés a megyei harcművészeknél

felkészülés kick-box Fotó: Gregor László

Az ünnepek elmúltával a Békés megyei harcművész klubok is elkezdték az edzésmunkát. A
cél a felkészülés az új versenyévad kihívásaira.

A Kondorosi Kick-box SE is megkezdte  felkészülés időszakát. Vidám hangulatban telt az év első edzése, amelyet Litauszki László 3 danos mester vezetett.  Az év eleje mindig az alapozásról, az alapvető kondíció megszerzéséről szól. Ennek szellemében kezdtek neki a felkészülésnek – tudtuk meg Gregor László VII. Danos mestertől, aki csapatával, a Lakótelepi SE Seibukan-goshinkai karatésaival is ellátogatott a programra. Ők általában péntekenként Kamuton edzenek. Nem versenyzőkről van szó, hanem önvédelmesekről. Így nagy élményt jelentett nekik a versenyzőkkel történő edzés és egy igazi kick-box edzésbe való  bekapcsolódás.

A jó hangulatot csak fokozta, hogy olyan régi klubtagok is eljöttek és edzettek, mint Zsjak Zoltán mester és Czinkotai János, akik gyermekeikkel jöttek el a tréningre. Mindig nagy öröm régi harcosokkal találkozni, akiknek a lelkesedése töretlen maradt. Az edzés utolsó szakaszában két fiatal versenyző bottal gyakorolt, majd a csapat előtt bemutatták igényes botos formagyakorlatukat, amellyel kiérdemelték a nézők tapsát.

Azért is örömteli ez, mert a kick-box is szeretné a nálunk nem annyira népszerű formagyakorlat versenyeket is népszerűsíteni. Mind a megyei, mind az országos kick-box diákbajnoki döntőn szeretnének a rendezők formagyakorlat versenyt is kiírni. (Mint ismeretes, ennek szervezője a magyar szövetségnél az orosházi kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Puravecz Péter mester.) A közös évadkezdő edzés jó „buli” volt, folytatása következik majd, és ha ilyen hangulat lesz egész évben, akkor mindenki elégedett lehet!

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.