A népművészeti irányzatokat egyre többen keresik

népművészeti Fotó: Békés Megyei Népművészeti Egyesület

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai évről évre többen vannak. A növekedés 2018-ban is jelentős volt, hiszen a nyári tábor és az elindult képzések, szakkörök új tagjai is bővítették a kört. De nemcsak ezért volt felejthetetlen a tavalyi év.

Két uniós pályázatot tudott megnyerni a szervezet 2018-ban. Az egyik pályázat az élethosszig tartó tanulást, a másik a társadalmi szerepvállalást támogatja. Előbbiből a tudásátadás zászlaja alatt számos képzést, szakkört tudtak elindítani Békés megyében és a tágabb régióban. Utóbbiból pedig a gyerekek szabadidős tevékenységét tudják szervezni hét oktatási intézménnyel karöltve  – számolt be Pál Miklósné, az egyesület elnöke. Tavaly már a Csoóri-támogatásban is részesülhetett az egyesület. Ebből szeptemberben 25 újabb képzést hirdettek meg. A legnagyobb meglepetésükre volt olyan kurzus, amit duplán kellett megszervezni a hatalmas érdeklődés miatt.

hirdetés

Ezek mellett számos programot szerveztek és legalább annyi rendezvényen voltak meghívottak. Mesterségbemutatók, játszóházak színesítették így a megye és az ország rendezvényeit. Mind a Szent Iván Napi Vigadalom, mind a Körös-völgyi Sokadalom nagy sikert aratott tavaly is, ezek várhatóak 2019-ben is. Több kitüntetéssel is azdagodott az egyesület az év végén. Megkapták például a “Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerése” kitüntetést, valamint éppen másnap a Lencsési Általános Iskola tantestületi dicséretben részesítette az egyesületet. Harmadikként pedig Pál Miklósné átvehette a közművelődés terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Békés megyéért” kitüntetést. Az elismerés egy másik formájaként az egyesület tevékenysége bekerült a békéscsabai értékek közé is. Mindegyik kitüntetés sokat jelent, hiszen a szakemberek “csak” a munkájukat végzik, ezért nagy elismerés ez számukra.

2018-ban volt a XVI. Országos Textiles Konferencia Békéscsabán, a Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karán, amelyet minden második évben szerveznek meg a megyeszékhelyen. A szervezők már javában készülnek a 2020-as programra, amelynek témája a népi textíliák a mai életünkben. A kiírás szerint a hímzés, szövés, csipke, nemez és viselet szakterületekről olyan korszerű és újszerű tárgyak, tárgy együttesek elkészítését várják, amelyek a mindennapokban is kiválóan használhatók és viselhetők. A pályázók a Kárpát-medence bármely tájegységét tekinthetik kiinduló forrásanyagnak alkotásuk elkészítéséhez. A szervezők szeretnék, ha az alkotók eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert hagyománykört felfedezve hozznának létre a mai kor igényeinek megfelelő alkotásokat.

A Pál Miklósnéval készült interjút itt meghallgathatják: