Sokba kerülnek Magyarországnak a dízel járművek

dízel járművek Rendszámtábláján fekete plakettal rendelkező autóbusz, amivel a környezetvédelmi kategória legutolsó helyén áll. MTI Fotó: Máthé Zoltán, Portfolio

Körülbelül 500 milliárd forintos kárköltsége van egyetlen év alatt a magyarországi utakon futó járművek okozta légszennyezésnek. Az összeg kétharmada a dízelektől ered. A kapcsolódó költségek több mint 90 százaléka egészségügyi jellegű – írja a Portfolio.

hirdetés

A vizsgált országok között Magyarországon fut arányaiban a legtöbb, az európai kibocsátási normáknak nem megfelelő dízel személyautó – derül ki egy minap publikált jelentésből. A CE Delft kutató és tanácsadó által készített jelentés a közutakon futó, elsősorban dízelüzemű járművek okozta szennyezés társadalmi költségeit, illetve kivezetése várható társadalmi hasznát igyekszik számba venni az Európai Unióban kilenc tagállamában. Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Észtország, Németország, Lengyelország, Románia, Szlovénia és Spanyolország esetében a tanulmány részletesebb értékelést is tartalmaz. Ennek részeként megvizsgálták, az adott államoknak mennyibe kerülhet a dízelek okozta szennyezés egészségi hatásainak kezelése. Illetve hogy mekkora megtakarítás lehetne elérhető az elektromos járművekre való áttéréssel.

hirdetés

Az EU-ban a közlekedéshez köthető légszennyezés teljes kárköltsége mintegy 66,7 milliárd euró volt 2016-ban. Ennek 83 százaléka a dízelüzemű járművekhez fűződik. A dízelek okozta szennyezés költségeinek zöme, 65 százaléka a nitrogén-oxidoktól ered. Míg a kisméretű részecskeszennyezés (PM2,5) a kapcsolódó költségek 32 százalékáért felelős. Ennél is magasabb szám jött ki azonban, amikor a nagyrészt a dízelbotrány kirobbanását követően életre hívott úgynevezett TRUE kezdeményezés (The Real Urban Emissions Initiative) alapján kalkulálták ki a költségeket. Ezek kevesebb becslés és több valós adat alapján azt mutatják, hogy a közúti légszennyezés teljes valódi költségei körülbelül 79,8 milliárd euróra rúgtak az EU28-ban 2016-ban. Ennek 75 százalékáért a dízelek felelősek.

Magyarországon a szállítás-közlekedési ágazatból eredő két legjelentősebb légszennyező anyag, a PM2,5 és a nitrogén-oxidok által okozott károk költségei elmaradnak az EU28, Németország és Ausztria átlagától. Viszont a vizsgált kelet-európai országokhoz képest magasabbak a költségek a COPERT alapján végzett becslés szerint. Ezek szerint egy kilogram, nagyvárosi forgalom révén a légkörbe kerülő PM2,5 Magyarországon 317 euró kárköltséget von maga után. Ennek 90-100 százaléka egészségügyi költségekkel kapcsolatos. Ez az érték EU28 átlagában 381 euró. A vizsgált országok között legmagasabb értéket felmutató Németországban 448, a másik végpontot képviselő Bulgáriában viszont csak 191 euró (2016-os adatok alapján).

Az adatok is reflektálnak rá, hogy az okozott károk tekintetében sem mindegy, hogy a légszennyezés milyen népsűrűségű környéken valósul meg. A nagyvárosi PM2,5 kibocsátás messze a legnagyobb kárköltséget implikálja, ha egységnyi károsanyagra vetítve vizsgáljuk. Ezt jelzi, hogy ugyancsak egy kilogramm, de kisebb magyarországi városban kibocsátott részecske kárköltsége átlagosan már csak 102. Míg a ritkán lakott vidéki területeken mindössze 59 euró. A nitrogén-oxidok esetében városokban 26,8, vidéken 15,8 euró a kárköltség Magyarországon, egységnyi (1 kg) károsanyag-kibocsátásra vonatkoztatva.

Összességében a benzines járművek által Magyarországon okozott légszennyezés kárköltsége a COPERT alapján 138 millió euró volt 2016-ban. Ez a többi vizsgált országhoz képest nem tűnik magasnak. A dízelek esetében rosszabb a helyzet, a 847 millió eurós magyar kárköltséget csak az osztrák (1853 millió euró), a német (10 437 millió euró), valamint a szlovén (317 millió euró) érték haladja meg, ha a lakosságszámhoz viszonyítjuk.

hirdetés

Szóljon hozzá!

8 + 2 =