Inhalátort és párásítót is vettek a gyermekosztály számára

Fotó: Körös Hírcentrum

Szarvas Péter polgármester jelképesen átadta a 2018-as Csabai Karácsony Jótékonysági koncerten befolyt támogatási összeget. A kedvezményezett a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház Gyermekosztálya volt. 

2018. december 12-én szervezték meg a már hagyományosnak számító jótékonysági koncertet a békéscsabai belvárosi katolikus templomban, melynek kedvezményezettje ezúttal a gyermekosztály volt. Összesen 304.460 forint gyűlt össze, amivel a város az osztály szolgáltatási színvonalát szeretné javítani. A városvezető az átadáskor is megismételte a koncert előtti köszöntőben elhangzottakat: a gyermekosztály korábban is magas színvonalon működött. Nem kell senkinek megijedni attól, hogy ez az osztály kapta a támogatást. Az európai szintű ellátás mellett is biztosan van olyan eszköz, amire még szüksége lehet a gyerekeknek, szüleiknek, vagy az itt dolgozóknak.

hirdetés
gyermekosztály
Fotó: Körös Hírcentrum

Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa megköszönte a felajánlást. Mint fogalmazott, mindig nagy öröm, ha az intézmény valamelyik osztálya kedvezményezett lehet, ha az itt dolgozók munkáját, a betegek komfortérzetét javítják. A gyermekosztály műszerezettsége, ellátottsága nemcsak a minimumfeltételeknek felel meg, annál jóval színvonalasabb. De az egészségügyben, a gyerekek ellátásában mindig van valami plusz, amit hozzá lehet tenni.

Dr. Baji Sándor, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa ismertette, hogy mire is fordították, fordítják még ma is a befolyt összeget. A hurutos, légúti betegségek időszaka van, ezért inhalátort, ultrahangos párásítót, valamint ujjra húzható pulzoximétert, és Orrszi Porszit, gyerekeknél használható orrszívó eszközt vásároltak. Emellett kicserélték a játszószoba szőnyegét és a csecsemőrészleg pelenkázó asztalait is lecserélik majd.

Szarvas Péter azt is megosztotta, hogy a 2019-es adventi időszakban ismét tervezik a jótékonysági koncert megvalósítását. Ismét egy olyan szervezetet választanak majd, amely helyben, a békéscsabai lakosokért tevékenykedik.

A sajtótájékoztatót itt meghallgathatják:


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!