A Dal 2019 – Az első elődöntőben folytatja a versenyt az Acoustic Planet

Acoustic Planet Kölcsey Szabolcs és Zsombok Réka / Fotó: Körös Hírcentrum

Véget értek A Dal 2019 élő válogatói, az adásokból továbbjutó fellépők két elődöntőben versengenek egymással. Az első kilenc előadó szombat este lesz látható a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén.

hirdetés

A első elődöntőben az Acoustic Planet: Nyári zápor; DENIZ: Ide várnak vissza; a Konyha: Százszor visszajátszott, Petruska: Help Me Out of Here; a The Middletonz: Roses; a The Sign: Ő, az USNK: Posztolj; Vavra Bence: Szótlanság, valamint a yesyes: Incomplete című dalai versenyeznek majd – közölte az MTI-vel hétfőn az MTVA sajtóosztálya.

hirdetés

A szombati adásban az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri A Dal 2019 Felfedezettje különdíjat. A két elődöntőben színpadra lépő kilenc-kilenc előadó közül nyolcan mérettethetik meg magukat a február 23-i döntőben. A február 2-i válogatóban a 16 éves Nagy Bogi Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől összesen, akárcsak A Dal két évvel ezelőtti győztese, Pápai Joci, aki Az én apám című számot adta elő.

Negyven-negyven ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival az USNK és a Posztolj című dal lett, így velük is találkozhatnak a nézők az elődöntőben. Már elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára február 20-án éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be – írja az MTI.

Korábban stúdiónk vendége volt az Acoustic Planet két tagja, Zsombok Réka és Kölcsey Szabolcs, velük Debreczeni Ilona, a Csaba Rádió műsor vezetője beszélgetett, amit ide kattintva érhetnek el.

hirdetés

Szóljon hozzá!

7 + 1 =