Dr. Görgényi Ernő lesz ismét a Fidesz polgármesterjelöltje

görgényi Fotó: Körös Hírcentrum

Február 7-én egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a gyulai Fidesz-csoport közgyűlésének döntése alapján dr. Görgényi Ernő jelenlegi polgármester is jelölt lesz az őszi helyhatósági választáson.

hirdetés

Alt Norbert, a párt gyulai elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón megosztotta, talán korai még a bejelentés, de így tartották szükségesnek. Múlt héten csütörtökön hívták össze a közgyűlést, ahol a gyulai Fidesz tagsága döntést hozott az egyéni választókerületekben indulókról és a polgármesterjelölt személyéről. A hivatalos jelölési procedúrák a nyár folyamán zajlanak majd le a Fidesz működése szerint. Viszont szerettek volna egy informális megerősítést kapni a tagságtól, hogy a jövőben kivel képzelik el a közös munkát.

hirdetés

Dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője szintén részt vett az ülésen és a sajtótájékoztatón. Mint elmondta, ő egy politikai tájékoztatást tudott adni az elmúlt év lezárásával és az idei tervezésével kapcsolatban. Véleménye szerint egy nagyon komoly és felelősségteljes munka folyik a fürdővárosban, amit folytatni kell. Ő személy szerint rábízza majd a helyi csoportokra a jelöléseket, hiszen ők vannak helyben, ők tudják, mi a legjobb az adott településnek.

Dr. Görgényi Ernő először megköszönte a belé vetett bizalmat. Örömmel vállalta az őszi megmérettetést, hiszen bőven van feladat az elkövetkező évekre. Megtiszteltetés szeretett városáért dolgozni, ráadásul ezt egy támogató, jó csapattal közösen teheti meg. Azt is elmondta a jelenlegi városvezető, hogy az egyes körzetekben is eldöntötték, kinek az indulását támogatják. Egy kivétellel minden képviselő újra indulni fog. A 3. számú választókerületben Galbács Mihály helyett Veres András indulását támogatta a közgyűlés. Mint elhangzott, a jelölt közmegbecsülésnek örvendő hentesmesterként jól ismeri a kétkezi munka világát. Sikeres vállalkozóként pedig a gazdasági életet is képviselni tudja. Emellett a külterületeken élőket is képviselheti, mert otthonosan mozog a gyulai tanyavilágban is.

A polgármester Gyula 1-es számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőjelöltként is elindul az őszi választáson. A 2-es számú választókerületben Ökrös István, a 3-asban tehát Veres András, a 4-esben Mittag Mónika, az 5-ösben Torma Béla, a 6-osban Kónya István, a 7-esben Alt Norbert, a 8-asban Kiss Szabolcs, a 9-esben Kiss Tamásné, a 10-esben Szabó Károly lesz a párt jelöltje. Dr. Görgényi Ernő azt is megosztotta, ha a gyulai választók bizalmat szavaznak nekik, újra Alt Norbertet és Kónya Istvánt kéri fel az alpolgármesteri tisztségekre.

A sajtótájékoztatót itt meghallgathatják:

hirdetés

Szóljon hozzá!

48 − = 46