Óriási veszélyben vannak a legnagyobb állatok

Fotó: Pixabay

A nagy testű állatok fontos szerepet töltenek be az ökoszisztéma egészségének fenntartásában, egy új kutatás szerint azonban komoly veszélyben vannak.

hirdetés

William Ripple, az Oregoni Állami Egyetem munkatársa kollégáival korunk megafaunájának mintegy 300 faját vizsgálta – számol be a Live Science. Az adatok alapján az érintett fajok 70 százalékánál egyedszám-csökkenés figyelhető meg, további 150 állatot pedig a kihalás fenyeget.

hirdetés

Az esetek többségében a fő problémát a húsfogyasztás jelenti. “Eredményeink azt mutatják, hogy abban a folyamatban vagyunk, melynek végén a kipusztulásig esszük a megafaunát” – mondta Ripple.

A megafauna alatt a nagy testű állatok összességét értjük, akik egy térben vagy egy azonos korban élnek vagy éltek. Az új kutatásban a gerinces, ma is élő, 100 kilogrammnál nagyobb testtömegű emlősöket és halakat, illetve 40 kilogrammnál nehezebb kétéltűeket, madarakat és hüllőket vizsgáltak, mint például a kínai óriásszalamandra vagy a kék bálna.

A csapat a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáját felhasználva mérte fel, hogy az egyes állatok mekkora veszélyben vannak. Az eredmények alapján a megafanua óriási fenyegetésnek van kitéve.

Az emberiség miatt az 1760-as évektől kezdődően sorra tűntek el a nagy testű fajok. A vadászat, illetve a hüllők esetében a tojásfogyasztás mellett a környezetszennyezés, az élőhely zsugorodása és a klímaváltozás jelenti a legnagyobb problémát.

Ripple-ék szerint az aggasztó folyamatot a megafauna védelmét segítő jogszabályokkal, például a nagy testű állatokból készült tárgyak kereskedelmének tiltásával lehetne megállítani.

Forrás: National Geographic

 

Ez is érdekelheti:

hirdetés

Szóljon hozzá!

39 − = 32