Átalakul az SOS Gyermekfalvak rendszere

gyermekfalvak, nevelőszülőket Fotó: SOS Gyermekfalvak

Újabb állomásához érkezik az SOS Gyermekfalvak szakmai megújulásának során. A nevelőszülői családok a következő három évben Kőszegen és Kecskeméten is fokozatosan integrált lakókörnyezetbe kerülnek, nem SOS-es családok mellé.

hirdetés

Az együttélésnek ez a formája, az integráció jobban támogatja a gyerekek társadalmi beilleszkedését és későbbi boldogulását. Csökkentik az egy nevelőszülői családban elhelyezhető gyerekek számát is, hogy nagyobb odafigyelés jusson egy gyermekre, ezzel párhuzamosan növelik a nevelőszülők számát – írja honlapján a szervezet.

hirdetés

A SOS Gyermekfalvak klasszikus modellje szerint a gyerekek az SOS ingatlanán, egymás melletti házakban élnek nevelőszülőknél. Számos nemzetközi tapasztalat igazolja ugyanakkor, hogy a gyerekek társadalmi beilleszkedését jobban segíti, ha nem SOS-es családok közvetlen szomszédságában laknak. Ilyen különböző kialakítású integrált falvak működnek például Ausztriában 3 helyen, Finnországban, Észtországban, Bulgáriában, Koszovóban, Üzbegisztánban, Brazíliában és Dél-Afrikában is.

Magyarországon az első integrált gyermekfalut 2015-ben Orosházán hozták létre. Ezt a folyamatot szeretnék folytatni mindenhol a helyi adottságok figyelembevételével. A következő 3 évben a nevelőszülői családok Kőszegen, majd Kecskeméten is nem SOS-es családok mellé kerülnek, integrált lakókörnyezetbe. Az átalakulás egy hosszú folyamat, már évek óta készülnek rá. Ez alatt az idő alatt fokozatosan alakítják át a rendszert, így minden családnak lesz ideje felkészülni a változásra.

A jövőben olyan nevelőszülőket keresnek, akik saját ingatlanukban gondoskodnának az SOS-be került gyerekekről. Az SOS ingatlanjaiban jelenleg lakó nevelőszülői családok saját házukba/lakásukba költöznek, vagy saját döntésük alapján akár az SOS ingatlanjait is bérelhetik. Az alacsony kihasználtságú, költséges ingatlanokat és használaton kívüli telkeket a közeljövőben értékesíteni fogják. Az így befolyt összeget pedig teljes egészében közvetlenül a magyar SOS-ben élő gyerekekre fordítják. A családok továbbra is megkapják ugyanazt a szakmai segítséget, amit eddig, csak területileg nem lesznek közvetlenül egymás mellett.

A nevelőszülőket érintő legfontosabb változás, hogy a jövőben csökkenteni fogják a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek számát. Egy családban átlagosan 3-4 gyermek fog nevelkedni, hogy még több figyelem jusson a gyerekekre. Ez egyben azt is jelenti, hogy növelik a nevelőszülők számát, hiszen változatlanul közel 400 gyermekről szeretnének gondoskodni, ezért jelenleg is nevelőszülőket keresnek.

A magyar SOS Gyermekfalvak a jövőben fokozottabban számít adományozóira, az SOS nemzetközi szervezete 2020-tól ugyanis olyan országok megsegítésére csoportosítja át a forrásokat, melyek nálunk lényegesen rosszabb gazdasági-társadalmi, egészségügyi helyzetben vannak. Magyarországon hozzájuk viszonyítva kedvezőbbek a körülmények, így több lehetőség van adománygyűjtésre.

2012 óta készülnek rá, hogy önfenntartóvá váljanak. Míg akkor az összes bevételük 50 százaléka származott hazai bevételekből, ezt ma már 64 százalékra sikerült feltornázni. A következő három évben arra törekszenek, hogy a támogatók segítségével és új támogatók bevonásával, valamint a szakmai átalakulással együtt a működési költségeink csökkentésével önfenntartóvá váljanak.

Az SOS Gyermekfalvak 35 éve van jelen Magyarországon és úgy látják, még nagyon hosszú ideig szükség van a munkára ebben az országban is. Változatlanul részt vesznek a gyermekvédelmi feladatok ellátásában, ahogy a jelenlegi gyermeklétszámot is szeretnék fenntartani. Arra törekszenek továbbra is, hogy a testvérek együtt maradhassanak a saját ingatlanában dolgozó nevelőszülőnél is. Az átalakulás nem lesz hatással az SOS Gyermekfalvak munkájának szakmai színvonalára. A jövőben is közel 400 gyermekről gondoskodnak majd a nevelőszülők.

hirdetés

Szóljon hozzá!

9 + 1 =