Érkezik az utánpótlás a terápiás kutyáknál

terápiás kutya Fotó: Dogland Terápiás Kutya Alapítvány

A Dogland Terápiás Kutya Alapítvány kutyái és gazdái számára is mozgalmasan telt a tavalyi esztendő. Több új projektet is el tudtak kezdeni, ezek nagyrészt meghatározzák majd az idei évet is.

hirdetés

A nyári táborok például 2018-ban sorra teltházasak voltak, a családok és a gyerekek pedig jelezték már, hogy szeretnének idén is csatlakozni. Péli Henriett, az alapítvány kuratóriumi tagja, aki egyben fejlesztő pedagógusként is részt vesz a munkában, úgy látta, hogy a fiatalok sokat fejlődtek. De nem csak a fiatalok, hanem ők maguk és a kutyák is. Több turnust, magasabb gyereklétszámot vállaltak, tehát kezdi kinőni magát a tábor. Fejlesztéseket terveznek erre az évre is, a programkínálatot színesebbé akarják tenni. Ha esetleg egy táborozó nem akar folyamatosan kutyázni, akkor például legyen lehetősége csocsózni vagy mást csinálni. De természetesen a kutyás játékok, lehetőségek köre is bővülni fog.

hirdetés

Több tanuló kutyus tette le eredményesen a terápiás vizsgát, de a munka nem áll meg ezen a fronton sem. Már most vannak újabb négylábúak a képzésben, az ő tanításuk is folyamatos. Jelenleg öt vizsgázott és négy tanuló párossal tudnak dolgozni. Több huskyval, egy idősebb amerikai staffordshire terrierrel, egy golden retrieverrel, és egy nagyon fiatal tacskóval pedig elkezdtek foglalkozni.

Mivel a terápiás kutyák igen sokoldalúak, gondolkodnak már abban is, hogy felnőtteknek szerveznének csapatépítő tréningeket. Nemrég csatlakozott hozzájuk egy pszichológus, akinek coach végzettsége is van, ő tudna ebben segíteni. Először házon belül, a saját gazdik között tesztelik le ezt a programot, de ha beválik, ezzel is szeretnének az érdeklődőknek segíteni.

Egy másik hír, hogy kiskutyák is lesznek hamarosan az alapítványnál. Kivi, a fekete óriásuszkár vár éppen kölyköket. Azzal a céllal fedeztették annak idején a kutyust, hogy szeretnének jó terápiás kutya utánpótlást az alapítványnál, illetve az országban. Kiwi, a fekete uszkár is éppen most vizsgázott le, tehát tökéletes a terápiás munkára, ezért valószínűleg az utódai is alkalmasak lesznek. Nem szeretnének szaporítók lenni, a cél tényleg a minőségi utánpótlás biztosítása – mondta el Pálfi Péter habilitációs kutyakiképző, az alapítvány elnöke.

A Péli Henriettel és Pálfi Péterrel felvett interjút itt meghallgathatják:

hirdetés

Szóljon hozzá!

33 − 24 =