Vádat emeltek a 36 éves nő ellen, aki baltával megölte nagymamáját Sarkadkeresztúron

megölte Fotó: Police.hu

Vádat emeltek egy 36 éves nő ellen, aki egy baltával megölte 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

hirdetés

A 36 éves cserszegtomaji nő 2017. november 9-én este kereste fel a 81 éves asszonyt, hogy pénzt kérjen tőle, de ő nem akart adni. A két nő között vita alakult ki, amely másnap reggel is folytatódott. Ekkor az unoka a szerszámosládából kivett egy baltát, és a konyhában a neki háttal álló sértettet kétszer fejbe vágta.

Az idős asszony összeesett, a vádlott pedig a szomszédos szobában dohányozva, mintegy 15 percig hallgatta a földön fekvő nagyanyja hörgését, ezután még legalább ötször lesújtott rá a baltával. Az idős nő meghalt.

A vádlott ekkor magához vette nagyanyja nyakláncát, arany fülbevalóit, a holttestet pedig egy irhakabáttal együtt az udvari kukába rejtette. Összetakarított a házban, a baltát letörölte, a véres szőnyeget elrejtette, az összevérezett függönyt elégette. Magához vette az idős asszony laptopját és további ékszereket is, és indulni készült. Ekkor azonban megérkezett nagyanyja szomszédja és más hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget.

A Békés Megyei Főügyészség a letartóztatott nő ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat. A főügyészség vádiratában a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, illetőleg tiltsa el a közügyek gyakorlásától is. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 73 = 78