A pécsi mamut maradványait mutatja be a Janus Pannonius Múzeum

mamut Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Pixabay

A 90 évvel ezelőtt feltárt pécsbányai mamutleletek fellelhető preparátumaiból és a jégkorszak állatainak ősmaradványaiból nyílik kiállítás március elsején a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) természettörténeti osztályán – tájékoztatta a közgyűjtemény pénteken az MTI-t.

hirdetés

A tárlaton látható lesz a Rihmer László (1904-1982) bányamérnök, geológus és jogász által feltárt úgynevezett pécsi mamut a JPM munkatársai által fellelt összes maradványa – írták a közleményben. A leletről felidézték: 1928. március 6-án az Első Duna Gőzhajózási Társaság pécsbányatelepi homokbányájában az addig és azóta legteljesebbnek számító magyarországi mamutleletanyag került elő, ugyanis akkor a mamutcsontváz 75 százalékát találták meg.

hirdetés

Az ősállat becsült hossza 5,1 méter, magassága 3,1 méter lehetett, a fogazata alapján és más jellemzőket is figyelembe véve a jellegzetes S-bordákkal is rendelkező állat körülbelül 35-40 éves lehetett – részletezte a múzeum. A megmaradt bal- és jobboldali agyardarabokat egy-egy nagyobb (másfél, illetve 1,8 méteres) egész darabbá sikerült összeragasztani a restaurálás során. A jégkor pécsi vándora – A „pécsi mammut” című tárlaton a kortárs állatok ősmaradványai is láthatóak lesznek. A kiállítás interaktív elemekkel, játékokkal – köztük összerakható mamutcsontvázzal – egészül ki.

Emellett életnagyságú – háromszor ötméteres – nyomtatásban csodálhatják meg a látogatók Rihmer László rajzát a mamut csontvázáról, valamint a feltárás térképét. A május 30-ig tartó kiállítás kiegészítő témái a jégkorszakok, valamint a klímaváltozások kutatása lesznek – összegzett a JPM.

hirdetés

Szóljon hozzá!

99 − = 90