Botrányba fulladhat a négyes döntő

BRSE Fotó: Pixabay

Bár január végén azt jelentette be a Swietelsky-Békéscsabai RSE női röplabdacsapatának vezetősége, hogy idén is a klub rendezi a Közép-európai Liga (MEVZA) négyes döntőjét, az eseménynek – jelen állás szerint – a csehországi Olomouc ad otthont március 9-10-én. A magyar klub közösségi oldalán megjelent közlemény szerint a szervezet bécsi központjában az elnök Karl Hanzl, valamint a sorozat lebonyolításáért felelős Nejc Zemljak utólag, elnökségi felhatalmazás nélkül változtatta meg a négyes döntő helyszínét.

Mint írják, a BRSE szót emelt a jogtalanság ellen, több alkalommal tett fel hivatalos úton kérdéseket a regionális szövetség vezetőinek. Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára – egyben a MEVZA egyik alelnöke – elhatárolódott a történtektől, több alkalommal szólította fel levélben a központot, hogy tartsák magukat az eredeti kiírásban foglaltakhoz, illetve jelezte, hogy a versenykiírás rögzíti a döntési folyamatokat, azaz a Final Four házigazdáját csak az elnökség hagyhatja jóvá.

A közleményből kiderül, hogy közben Karl Hanzl és Nejc Zemljak újabb pályázati kiírás és az érintett klubok tudta nélkül odaadta a rendezés jogát az Olomouc csapatának annak ellenére, hogy – mint utóbb kiderült – a nőknél egyedüliként a Békéscsabai Röplabda Sport Kft. adott be határidőre érvényes pályázatot.

Baran Ádám, a BRSE elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta: jogi útra terelték az ügyet, a lépésről szerdán értesítette a tagszövetségeket, valamint az érintett klubokat is. “Beadványunkban felszólítottuk az elnököt, hogy mielőbb hívja össze az elnökséget és a versenykiírásnak megfelelően dőljön el a rendezés joga” – fogalmazott Baran Ádám.

Hozzátette: péntek délig adtak határidőt a MEVZA vezetőségének, hogy reagáljanak a beadványukra. “Büszkék vagyunk arra, hogy – sokszor fiatal csapattal – kivívtuk a négyes döntőben való részvétel jogát, és szeretnénk, ha a pályán dőlne el a sorozat. Vannak ugyanakkor rajtunk kívül álló körülmények is, amiket adott esetben vizsgálnunk kell” – nyilatkozta a sportvezető arra a kérdésre reagálva, hogy elgondolkoznak-e a négyes döntő bojkottján.

“Több oldalról is elindult most a tiltakozás, nyilvánvaló, hogy ha már több tízezer eurót befektettünk a sorozatba útiköltségre, mérkőzésrendezésre, szállásra, akkor szeretnénk lejátszani az utolsó mérkőzéseket is” – fogalmazott ugyanakkor Baran Ádám. A BRSE – amely az elmúlt két évben megnyerte a Közép-európai Ligát – tavaly rendezőként védte meg címét a sorozatban.

A hétcsapatos regionális bajnokságot lezáró négyes döntő elődöntőjében a kiírás szerint a szlovén Nova KBM Branik Maribor a horvát Mladost Zagrebbel mérkőzik, míg a másik ágon a BRSE a cseh VK UP Olomouc csapatával találkozik.

MTI

Szóljon hozzá!