Hamilton szerint nem okoznak nagy változásokat az új szárnyak

hamilton, f1inews Fotó: Kaiser Erika

Lewis Hamilton kételkedik benne, hogy az új első szárnyak jobb versenyeket eredményeznek majd idén.

hirdetés

A regnáló bajnokot arról kérdezték, hogy szerinte az új aerodinamikai szabályok megkönnyítik-e majd az előzést, könnyebb lesz-e a másik autó nyomában haladni. “Számomra ez ugyanolyan.” – mondta a Mercedes versenyzője. “Érzés szempontjából aligha történt változás. Az alap ugyanaz.”

hirdetés

“Oké az első szárny némileg más lett, ami hatással van a kanyarokban az egyensúlyra. Kíváncsi vagyok, milyen hatása lesz a versenyen, de egyelőre ugyanolyannak érződik, mint egy normális Forma-1-es autó. Egy picit kevesebb a leszorítóerő, de ez várható volt.”

Mindemellett Hamilton bízik benne, hogy a Mercedes továbbra is domináns csapat tud maradni.

“Mi vagyunk az egyetlen csapat, akik zsinórban világbajnoki címeket tudtak nyerni, komoly szabályváltozások mellett is.” – mondta. “Szóval meggyőződésem, hogy ha nem is kezdünk azonnal az első versenyen az élen, képesek leszünk fejlődni.”

Racingline.hu

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 1 = 7