Két férfit fogtak el tegnap Kétegyházán

png rend poli, intézkedés, bűnügy

A tegnapi nap folyamán két férfit fogtak el a rendőrök körözés alapján Kétegyházán. Egy budapesti férfi nem kezdte meg szabadságvesztése letöltését, a másik kétegyházi férfit pedig lopás miatt állították elő.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2019. március 12-én 5 óra 45 perc körül Kétegyházán elfogtak egy budapesti férfit, aki ellen a Fővárosi Törvényszék és az egyik budapesti kerületi bíróság is elfogatóparancsot adott ki. A 33 éves M. György a kijelölt időpontban nem kezdte meg a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztése letöltését. A rendőrök Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

hirdetés

Kétegyházán, 2019. március 12-én 8 óra 30 perc körül a rendőrök elfogtak egy 26 éves kétegyházi férfit, aki ellen a Gyulai Járásbíróság lopás vétség miatt adott ki elfogatóparancsot. A férfit előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, majd átadták a körözést elrendelő bírónak.

Forrás: police.hu

Szóljon hozzá!

− 5 = 1