A szódavíz kultuszával ismerkedhetünk meg a Tájvízházban  

Fotó: Körös Hírcentrum

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vándorkiállítását mutatják be Gyulán a Tájvízházban, melynek megnyitójára a Víz világnapja alkalmából került sor. Az új időszaki kiállítás „A szódavíz egy magyar kultuszital” – címet viseli.

Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz világnapjának, melynek célja az volt, hogy a gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs. Ebben az évben a víz világnapja szlogen a: „Vizet mindenkinek” – szlogen lett.

hirdetés

A 19. század második felétől Gyulán is elég sokan kezdték el gyártani a szikvizet, a Tájvízházban is üzemelt egy szikvízüzem 1965-től, miután bezárt az addig az épületben üzemelő gőz és kádfürdő, ezért is örülnek a szervezők, hogy ennek a kiállításnak most helyet adhatnak, mert ezzel megidézhetik az épületnek ezen múltját.

Szabó János a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója mondta el elsőként köszöntőjét, majd Kiss Imre a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója nyitotta meg a kiállítást.

A kiállításra ellátogatók a Fröccstörténelem című írással is megismerkedhetnek, hiszen tény, hogy a fröccs szódával az igazi, nem pedig ásványvízzel, ahogy manapság sok helyen kínálják. „Mert a szódavíz nem ásványvíz, ezt jegyezzük meg jól. A szóda már a civilizáció, az igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka.” – idézet Márai Sándortól a múzeum igazgatója.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

54 − 51 =