Diákkezdeményezésre kerülhetnek szelektív kukák a Vízmű minden termébe

szelektív Fotó: Körös Hírcentrum

A fenntarthatósági témahét egy különleges projekttől lett idén még különlegesebb. Egy diák kezdeményezte, hogy a Vízmű minden termében legyen szelektív hulladékgyűjtő. Mind a diákok, mind a tanárok örömmel fogadták az ötletet.

Negyedszer hirdette meg a fenntarthatósági témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén. A Parlamentben megtartott nyitórendezvényen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta: ezúttal mintegy 1500 intézmény kapcsolódik be, kétszer annyi, mint négy évvel ezelőtt. 300 ezer diák vesz részt a programokon, ötször annyi, mint az első témahéten. A március 18-22. között megrendezett programsorozat kiemelt témája a közlekedés, a víz és a fenntarthatósági törekvések. Célja pedig a fenntarthatóság üzenetének széles körű terjesztése iskolai keretek között – írja az MTI.

hirdetés

Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma szintén csatlakozott a fenntarthatósági témahéthez. A diákok elsősorban saját szakmájukba vágó előadásokat hallhattak. Emellett március 21-én, csütörtökön délelőtt a környezetvédelem szakos diákok egy prezentációval hívták fel a figyelmet a hulladékfeldolgozás fontosságára, és arra buzdították az iskola diákközösségét, hogy minden osztályteremben helyezzenek el szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas kukákat. Játékot is építettek az órába. Ez a program teljes mértékben a diákok kezdeményezésére indult el. Minden osztályhoz ellátogattak, és minden osztályt meggyőztek arról, hogy a környezetvédelem az egyik legfontosabb mai téma.

A nap folyamán a Kollabor munkatársainak köszönhetően bemutatót is láthattak a tanulók az iskola aulájában a hulladék újrahasznosítási lehetőségeiről. Dávid Márk, a békéscsabai Kollabor oktatójaként érkezett a rendezvényre. A szelektív gyűjtés tekintetében arról számolt be, hogy a technikának köszönhetően magukat a műanyagokat is ehet már szelektálni. A kiválogatott anyagokat előbb megtisztítják, majd ledarálják. Ezt tudják később granulátum formában újra beolvasztani, ezzel ismerkedhettek most is a diákok.

A rendezvénnyel kapcsolatban Kovács Ákos, az intézmény diákja megosztotta, a céljuk, hogy a fiatalok egy zöldebb, élhetőbb világban éljenek. Ő személyesen kezdeményezte azt, hogy minden osztályteremnek legyen saját szelektív hulladékgyűjtője. Többször előfordult, hogy a diákok a szeme láttára dobták a műanyagot a kommunális hulladéktárolóba, holott igen közel megtalálták volna a szelektív edényt is. Az Andrássy Úti Társaskörben látott ilyen, akár az osztálytermekben is elhelyezhető gyűjtőket. Felvette a kapcsolatot a gyártóval, kiszámolta, hogy mennyibe kerülne a kukák kihelyezése. Fejenként 250 forintot kellene a diákoknak befizetni. Ezen a napon azért járták az osztályokat, tartottak előadásokat, hogy meggyőzzenek mindenkit, a zöldebb környezet megér ennyit.

Március 22-én, pénteken délelőtt folytatódik a program, a tervek szerint 8 órai kezdettel a TeSzedd! akció keretében a Körte sori vízügyi tanműhely és a József Attila utcai gyaloghíd között, az Élővíz-csatorna partját tisztítják meg a környezetvédő szakos fiatalok. De a tanév többi részében is igyekeznek felhívni a tanulók figyelmét a környezettudatosságra, ez része az iskola életének – modta el Csicsek Annamária igazgatóhelyettes.

 

A Dávid Márkkal felvett interjút itt hallhatják:

 

A Kovács Ákossal készült interjút itt meghallgathatják:

 

A Csicsek Annamáriával felvett interjút pedig itt:

 

 

 

Szóljon hozzá!

+ 85 = 92