Szemléletváltást sürgetett a vízgazdálkodásban a mezőgazdaságért felelős államtitkár

vízgazdálkodás Fotó: Pixabay

Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a klímaváltozás miatt szemléletváltást sürgetett a vízgazdálkodásban, és a víz elvezetése helyett a víz megtartását szorgalmazta a II. Víztudományi Nemzetközi Konferencián.

Feldman Zsolt az AM pénteki közleménye szerint a klímaváltozásnak tulajdonítja, hogy ősszel és télen 25 százalékkal kevesebb csapadék esett a korábbi évekhez képest. Az öntözés viszont – mint mondta – csak a magyar termőföld 2 százalékára terjed ki, ezért 2024-ig 100 ezer hektárral növelni kell az öntözhető területek nagyságát. Az államtitkár közölte, hogy a kormány a következő 10 évben összesen 170 milliárd forintot biztosít az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére, a Vidékfejlesztési Program pedig jelenleg 19 pályázattal, összesen 303 milliárd forint keretösszeggel támogatja a gazdálkodók beruházásait.

hirdetés

Szükségesnek nevezte emellett a vízjogi engedélyezés egyszerűsítését és az önkéntes termelői öntözési közösségek ösztönzését, valamint az oktatás, a tudomány és a kutatás eredményeinek széles körű felhasználását a vízgazdálkodásban. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás összehangolt működése mérsékli a klímaváltozás hatásait, és megtartja a vidéket a mezőgazdasági termelés számára – olvasható a közleményben.

MTI

hirdetés

Szóljon hozzá!

9 + 1 =