Hamilton szerint a világ még mindig túlontúl rasszista

hamilton, f1inews Fotó: Kaiser Erika

Lewis Hamilton véleménye szerint a rasszizmus egy igen kiemelkedő, globális probléma, ami szerinte egy jó ideig nem fog változni.

hirdetés

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az ötszörös F1-es bajnok is sajnálatát fejezte ki az ügyben, hogy az angol labdarúgó válogatott tagjai, Montenegró elleni meccsükön rasszista megjegyzések és fújolás áldozatai lettek.

“Őrületes belegondolni, hogy manapság a világon ez még mindig ilyen nagyon, nagyon számottevő.” – mondta Hamilton már Bahreinben. “Ez adott, szerte a világon. A rasszizmus még mindig probléma, amit sajnálatos látni. Nem úgy tűnik, hogy az elkövetkező években ez megváltozna. Nagyszerű látni, hogy az emberek kiállnak ez ellen. De nem úgy tűnik, hogy ez belátható időn belül változtatni tudna a helyzeten.”

Hamilton az első színes bőrű versenyző a Forma-1-ben, és ő maga is időről időre szembesül rasszista megnyilvánulásokkal. Népszerűségét és közösségi oldalait azonban igyekszik (többek között) arra használni, hogy ez ellen kampányoljon.

“Nyilvánvalóan kiváltságos helyzetben vagyok, hiszen nagy hatással tudok bírni, különösen a közösségi médiában.” – mondta Hamilton. “Vannak dolgok, amiket mindig látok, és sok dolog van amit nem posztolok, pedig akarnék. Meg kell tartani az egyensúlyt, mivel vannak idősebb követőim, fiatal követőim, és meg kell válogatni, hogy mit osztok meg és mit nem.”

“Még mindig sok a probléma a világban. Vannak dolgok, amiket ki tudok rakni a közösségi oldalakra, amikre az emberek reagálhatnak, és beszélgetnek róla.”

Hamilton szerint az elutasító magatartás elleni nevelést az iskolákban kell leginkább szorgalmazni, szilárd oktatási megközelítéssel.

“Az embereknek többször kellene kiállniuk ezért.” – mondta Hamilton. “Emlékszem, mikor iskolába jártam, mikor még fiatal voltam, volt, hogy megütöttek, és senki nem törődött vele, de szerintem ilyesminek nem szabadna megtörténnie. Lépéseket kell tenni, és az embereknek sokkal szigorúbban kellene ezt kezelniük.”

Racingline.hu

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 2 = 8