Drámai végjáték Bahreinben: Leclerc az utolsó körökben vesztette el a győzelmet, Hamilton nyert végül

hamilton Fotó: Kaiser Erika

Ugyan a pole-ból induló Charles Leclerc a rajtot követően nem tudta megtartani az első helyet, később visszaszerezte azt, és remek vezetéssel tartotta is azt.

Nagyjából 10 körrel a vége előtt azonban motorprobléma lépett fel a monacói Ferrarijában. Mint az a rádióbeszélgetésből kiderült, az MGU-H, vagyis a hőenergia-visszanyerő rendszer hibásodott meg. Előnye Hamiltonnal szemben hamar elolvadt, míg nem a Mercedes brit világbajnoka könnyedén megelőzte őt.

hirdetés

Hamilton tehát nyert, rajta kívül pedig csapattársa Valtteri Bottas állhatott még dobogóra, Leclerc pedig a harmadik helyet még meg tudta kaparintani magának, így bár a győzelem nem jött össze, első dobogós helye azért megszületett.

hirdetés

Ez utóbbihoz mondjuk az is hozzájárult, hogy két körrel a vége előtt egymástól függetlenül mindkét Renault megadta magát, és pályára küldték a biztonsági autót, így Verstappen már nem tudta megelőzni a Ferrarist.

Sebastian Vettel az ötödik helyen zárt, miután túl volt egy megpördülésen és az első szárnya elhagyásán is.

Mögötte azonban a McLaren újonca, Landon Norris zárt, aki szép manővereket produkált a versenyen.

A két Renault-n kívül Romain Grosejan és Carlos Sainz nem tudták befejezni a futamot.

Racingline.hu

hirdetés

Szóljon hozzá!

98 − = 92