Egy műanyag zacskó nehezítette Bottas dolgát Bahreinben

Bottas, f1inews Fotó: Kaiser Erika

Egy műanyag zacskó okozott teljesítményvesztést Valtteri Bottas esetében a Bahreini Nagydíjon.

A Mercedes finnje remekül rajtolt, feljött a 2. helyre, ám utána visszaesett a negyedikre. „Egy kicsit megzavart a szél, túl későn fékeztem az első kanyarban, próbáltam tartani a pozíciómat de két helyet veszítettem” – mondta Bottas. „A Ferrari alapvetően nagyon, nagyon erős volt ismét. Én a szélben vétettem pár hibát, csak úgy, mint a többiek is. Rendkívül nehéz volt tartani a ritmust. Sikerült kímélnem a motort egy adott ponton, mikor nem volt veszély mögöttem és nagy volt a tér előttem.”

hirdetés

„Egy műanyag zacskó is beakadt az első szárnyamba, ami rontott a teljesítményen, szóval nem volt tökéletek verseny.”

Bottas végül a második helyen zárt csapattársa, Lewis Hamilton mögött, ehhez azonban kellett a versenyben sokáig vezető Charles Leclerc Ferrarijának motorgondjai is.

“A szerencse a mi oldalunkon volt, ami nekem személy szerint jól esik, a tavaly tapasztalt balszerencsék után.”

A pontversenyben ugyan csak egy ponttal, de továbbra is Bottas vezet.

Racingline.hu

 

Szóljon hozzá!

4 + 1 =