Demeter: az LMP az emberek Európáját építi

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az LMP a multik Európája helyett az emberek Európáját építi – jelentette ki a párt társelnöke egy szombati, budapesti sajtótájékoztatón.

A párt uniós aláírásgyűjtését elindító eseményen Demeter Márta a májusi választás tétjének nevezte, hogy lesznek-e az Európai Parlamentben olyan emberek, akik a valódi magyar érdeket képviselik. A politikus leszögezte, hogy Magyarországot és az Európai Uniót is fel kell készíteni a 21. századi kihívásokra. A képviselő úgy fogalmazott, hogy a multinacionális nagyvállalatok a profit érdekében lényegében “leuraltak országokat, leuralták a politikát és az embereket is”.

Demeter Márta azt mondta, el kell érni, hogy ne csökkenjenek a Magyarországnak járó uniós források. Az európai minimálbér bevezetésének szükségességéről beszélő képviselő kijelentette, pártjuk azért is harcolni fog, hogy a multinacionális cégek helyett a hazai kis- és közepes vállalkozások kapjanak támogatásokat. Ezek a cégek arányaiban sokkal több munkahelyet képesek teremteni, mint egy-egy nagy multinacionális vállalat, és ez a gazdaságpolitika képes megállítani az elvándorlást – közölte. Az uniós forrásokból arra is fordítani kell, hogy tiszta legyen a levegő és a víz, valamint meg kell valósítani egy érdemi, fenntartható hulladékgazdálkodást – hangsúlyozta a társelnök.

Az LMP egy zöld, egy fenntartható és biztonságos Európáért dolgozik, amelyben a Közép-európai országok érdekeit legalább annyira lehet érvényesíteni, mint az alapító tagállamokét – összegezte a politikus. A sajtótájékoztatón részt vett az LMP EP-listavezetője is, aki azt mondta, hogy nem csak Magyarország, de egész Európa a klímakatasztrófa nyomása alatt van. Amikor a miniszterelnök “stratégiai szövetségesei”, az autógyárak azért “kartelleznek”, hogy ne kelljen megvalósítaniuk a kibocsátáscsökkentési célokat, akkor Orbán Viktor megvédi ezeket a cégeket – fogalmazott Vágó Gábor. Európát és Magyarországot foglyul ejtették a “klímabűnöző nagyvállalatok”, az LMP-nek pedig az a feladata, hogy kiszabadítsa az országot és a kontinenst ezeknek a cégeknek a fogságából – jelentette ki a politikus.

MTI

Szóljon hozzá!