A főváros adott otthont a „Sensei Safar Shoto Cup” nemzetközi karate versenynek március 30-án. Az A. J. K. A.-I. Hungary szervezésében megvalósuló nemzetközi seregszemlén a Gyulai Karate Egyesület és a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület is képviseltette magát, igen szép eredményeket produkálva!
A szervezet amúgy is nagyon erős Békés megyében, hiszen a hagyományos nagy nyári nemzetközi edzőtábort évek óta Gyulán tartja a szervezet, míg az őszi országos tábor házigazdája Békéscsaba szokott lenni. A versenyen természetesen a szervezet „alapító atyja” Sensei Sáfár László IX.DAN is jelen volt, s aktív részt vállalt a lebonyolításban.
A Békés megyeiek közül Sensei Farkas András VI.DAN nem csak bíráskodott, hanem részt vállalt tanítványai csapatsikerében is mind formagyakorlat, mind küzdelem kategóriában. Sensei Torma György VII.DAN, a Gyulai Karate Egyesület vezetője mint rutinos versenybíró vette ki részét a versenyből. A két Békés megyei Klub összesen 3 arany, 6 ezüst és 2 bronzéremmel térhetett haza, öregbítve eddigi jó hírét és eredményességét – számolt be Gregor László.
Eredmények:
Formagyakorlat (Kata)
ifjúsági „A” kategória: 2.Veres József (Gyulai Karate Egyesület)
11-12 B csoport
2.Kéri Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Pavlákovics Máté (Gyulai Karate Egyesület)
11-12 B csoport
1.Kupás Lilla (Békéscsabai Lakótelepi SE)
2.Pavlákovics Laura (Gyulai Karate Egyesület)
Csapat
+18 „A” csoport,
1.Békéscsabai Lakótelepi SE (Farkas András, Kesjár Zoltán, Balog István)
Ifjúsági „A” csoport
1.Gyulai Karate Egyesület (Pavlákovics Máté, Pavlákovics Laura és Gyurkócza Benedek)
Küzdelem (Kumite) :
Ifjúságiak: 3.Veres Kornél (Gyulai Karate Egyesület)
11-12 B csoport 2.Kéri Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)
11-12 B csoport 1.Kupás Lilla (Békéscsabai Lakótelepi SE)
+18 A csoport 3.Kesjár Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Csapat +18. „A” csoport 2. hely Békéscsabai Lakótelepi SE (Farkas András, Kesjár Zoltán, Balog István)