További intézkedések történtek a Kötegyánban árult, lépfenével fertőzött hús kapcsán

Fotó: Pixabay

A Békés Megyei Kormányhivatal közleményt adott ki a Kötegyánban árult, lépfenével fertőzött hússal kapcsolatban.

Mint írják, az értesülést követően azonnal járványügyi nyomozást rendeltek el. Kiderült, hogy a lépfene betegség gyanújával kezelt kötegyáni házaspár egy elhullott szarvasmarhát dolgozott fel. A helyszíni vizsgálat során mintavételezés történt, a laborvizsgálat eredménye alapján a hús lépfene baktériummal fertőzött. Az érintett ingatlanok esetében helyi járványvédelmi zárlat került elrendelésre, egyben megtörtént az ingatlanoknál lévő állatok védőoltással történő ellátása is. A feldogozott állat húsát fagyasztószekrényben tárolták, amiből többen is fogyasztottak.

A Kormányhivatal az érintett háziorvosok kiértesítését és tájékoztatását megtette, valamint mindazon személyek, akik a feldolgozásban részt vettek, vagy az elhullott állat húsából kaptak illetve fogyasztottak, megkapták a szükséges egészségvédelmi utasításokat, valamint járványügyi megfigyelés alatt vannak. Az előzetes vizsgálatok eredménye alapján a további érintett hatóságok értesítése is megtörtént. A Kormányhivatal bevonva a társhatóságokat is, egy összevont ellenőrzés keretén belül elvégezte az érintett ingatlanok fertőtlenítését, valamint a lefagyasztott fertőzött húsokat megsemmisítésre elszállíttatta.

A lépfene betegség emberről emberre nem terjed, a kórházban lévő két betegen kívül újabb megbetegedésről nem érkezett jelzés, járvány nincs. A házaspár a célzott kezelésre jól reagál, állapotuk folyamatosan javul.

Kapcsolódó tartalom:

Szóljon hozzá!