Kezdetét vette a VI. Békéscsabai Vitézi Játékok

vitézi játékok Fotó: Körös Hírcentrum

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum május 4-én és 5-én ismét megrendezi a Békéscsabai Vitézi Játékok elnevezésű nemzetközi hagyományőrző történelmi fesztivált a Gabonamúzeum területén.

hirdetés

A kétnapos rendezvény programjai között számos újdonságot és több visszatérő elemet is találhatnak az érdeklődők. A rendezvény szombaton délelőtt, hagyományosan a középkori vitézek felvonulásával kezdődött. Menet közben a szegedi PAVANE Történelmi Zászlóforgatók műsorát láthatták. Ezt követően Szarvas Péter polgármester köszöntötte a megjelent egyesületeket, hagyományőrző csapatokat, érdeklődőket a Városháza előtt.

hirdetés

Békéscsaba polgármestere az alábbi költeménnyel üdvözölte az egybegyűlteket:

Üdvözlégy Mátyásnak dicső nagy serege,
nemzetünk nagyjai, kik jöttetek Ővele!
Gyalogszerrel, lóháton, messze ide Buda,
köszönt benneteket Csaba városa!
Kérem kenteket, jól viseljék magukat,
csapszékek, fehérnép, ne lássa kárukat!
Maradjanak épen városunk falai,
ne veszítsék nyakukat Csaba fiai!
Kérésükre immáron az engedélyt megadom,
haladjanak tovább a vitézek szabadon!
Zengjen már az utcákon víg kedélyű lárma,
legyen hát városunk kapuja kitárva!

Hajrá Békéscsaba, hajrá vitézek!

Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő a Gabonamúzeumnál tartott beszédében elmondta, a Munkácsy Mihály Múzeum hagyományt teremtett a programmal. Ezt a hagyományt őrzik, fejlesztik, új elemekkel cifrázzák, ugyanakkor az eseménysort régebbi, bevált modulokkal vértezik fel. Így kínálják a csabaiaknak és a messze földről érkezőknek munkájuk gyümölcsét a VI. Békéscsabai Vitézi Játékokat. Beszéde végén megköszönte az ötletgazdáknak, szervezőknek és a rendezőknek, hogy munkájukkal elősegítették a rendezvény létrejöttét.

A hétvége során 17 helyszínt alakítanak ki a Gabonamúzeum területén, mindegyiknél más típusú műsor, vagy program várja majd az érdeklődőket. A Küzdőtéren és Trubadúrok Udvarában például a meghívott hazai és külföldi csoportok bemutatóira kerül sor. A legkisebbek sem fognak azonban unatkozni. Nekik külön játszóház, kirakodóvásár, lovaglási lehetőség, mesterségbemutató is lesz.

A szombat esti programra idén még nagyobb hangsúlyt fektettek. Zenés műsor, tüzes- hajítógépes bemutató, és este 20 órától fáklyás felvonulás is lesz.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

2 + 6 =