Felemás lesz a hétvégi időjárás

időjárás, csillagászati, szél Fotó: Pixabay

A következő napokban mozgalmas lesz az időjárás, indulás előtt többfelé érdemes lesz magunkhoz venni az esernyőt.

Pénteken kezdetben a keleti-északkeleti tájakon fordulhat elő még kisebb eső, máshol pedig foltokban pára, köd alakulhat ki átmenetileg. Napközben mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, viszont délután erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és több tájegységünkön is előfordulhatnak kisebb területet érintő futó záporok, zivatarok. A keleti-északkeleti, valamint a délnyugati tájakat leszámítva sokfelé megélénkül a nyugati-északnyugati szél, de a zivatarokat erős, viharos lökések is kísérhetik. A legmelegebb órákban 17-23 fokot mérhetünk, viszont a zivatarokat követően több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

hirdetés

Szombaton a Dunától keletre eső tájakon számíthatunk a legtöbb napsütésre, délután a Dunántúlon már megvastagszik a felhőzet. Egy-egy futó zápor, esetleg zivatar csak elvétve fordulhat elő. A délies szelet elsősorban a Dunántúlon kísérhetik élénk, északnyugaton erős lökések. Reggel foltokban pára, köd ismét előfordulhat. A legmelegebb órákban 19-25 fokot mérhetünk.

Vasárnap a Dunántúlon sokfelé esős időben lesz részünk, a középső tájakon viszont már kevesebb helyen fordulhat elő csapadék, néhol azonban az ég megdörrenhet. Ezzel szemben keleten, északkeleten szakadozottabb lehet a felhőzet, és ezeken a tájakon csapadék sem valószínű. A Dunántúlon feltámad az északi-északnyugati szél, melyet erős, viharos lökések kísérhetnek. A Dunától keletre 20 és 25 fok közé melegszik a levegő, viszont a Dunántúl keleti felén már csak 15-20 fokot mérhetünk, nyugaton pedig csak 10-14 fokra van kilátás a délutáni órákban.

A jövő hét első napjaiban a szeles időben több tájegységünkön is számítani kell csapadékra. A Dunától keletre lehet melegebb, nyugaton hűvösebb az idő – írja az Időkép.

Szóljon hozzá!

4 + 3 =