Bottas ha tehetné, akkor se választana másik csapattársat

Bottas, F1, f1inews Fotó: Tajthi Andrea

Ha lehetősége lenne, akkor sem választana mást magam mellé Valtteri Bottas, ugyanis köszöni szépen, jól el van Lewis Hamiltonnal.

hirdetés

A finn versenyző az eddigi évek során nem brillírozott ötszörös világbajnok kollégája mellett, ám idén megtörhet a jég, eddig ugyanis nagyon jól teljesít a nastorai pilóta. Bottas elismerte, csapattársa nagyon magasra tette a lécet az elmúlt években, ám ő ezt nem bánja, ugyanis hasznos referencia pontnak tartja ezt és így legalább látja, mennyit is javul a teljesítménye évről-évre a regnáló világbajnokhoz képest.

,,Lewis már többször is megnyerte a bajnokságot, ezért a csapattársának lenni nagyszerű dolog és jó referencia is, továbbá lehetőséget ad számunkra, hogy egy igazán erős csapatot alkossunk. Másrészt, természetesen mindig a csapattársad ellen is küzdesz, és ez alapján is ítélnek meg, hogy hogyan teljesítesz a másik mellet, természetesen ezért nem könnyű a csapattársának lenni. Mindig nehéz előtte végezni, ám tudom, hogy ez lehetséges, és egyre közelebb és közelebb kerülünk a másikhoz, miközben egy csapatként dolgozunk. Nagyszerű lehetőségnek tekintem ezt, és ha tehetném sem választanék más csapattársat, még akkor se, ha könnyebb lenne számomra a másik mellett az élet.’

A csata valóban szoros a két pilóta között, egyelőre Valtteri Bottas vezeti a világbajnoki tabellát, míg Lewis Hamilton 1 ponttal követi csapattársát a második helyen.

Racingline.hu

hirdetés

Szóljon hozzá!

9 + 1 =