Az állattartóknak minden halastavat be kell jelenteni

állattartóknak Fotó: Pixabay

A vonatkozó jogszabály módosulása miatt mostantól kapacitástól függetlenül regisztrálniuk kell az állattartóknak minden halastóval rendelkező haltartó tenyészetet. A jogszabályváltozásból adódó bejelentési kötelezettség egyszerűen, néhány lépésben teljesíthető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

hirdetés

A 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 2018 decemberében hatályba lépett módosítása értelmében minden halastóval rendelkező állattartónak be kell jelentenie tenyészetét, illetve haltartását a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR). Korábban ez a kötelezettség csak a harminc hektár tófelület feletti halgazdaságokra vonatkozott.

hirdetés

A haltartás továbbra is bejelenthető hagyományos módon a megyei kormányhivatalok járási vagy megyei ügyfélszolgálatán. A bejelentési kötelezettség azonban már elektronikus úton, a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül is teljesíthető. Amennyiben az adatot szolgáltató haltartó Ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezik.

A tenyészetkóddal már rendelkező állattartók a „2153-as Tartási hely és tartás módosító lap” kitöltésével jelenthetik be haltartásukat, a fentiekben említett módokon. A NÉBIH ENAR Ügyfélszolgálata az alábbi elérhetőségeken nyújt segítséget a regisztrációt érintő kérdésekkel kapcsolatban:

  • Postázási cím: NÉBIH-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
  • Központi telefonszám: 06-1-336-9050
  • E-mail: enarufsz@nebih.gov.hu
  • Weboldal: https://portal.nebih.gov.hu/enar

A Nébih ÜPR nem csupán a tenyészet-bejelentést teszi lehetővé az állattartóknak, de az e-ügyintézés számos egyéb előnyét kínálja a felhasználók számára. A hivatal informatikai fejlesztéseinek köszönhetően, egyre bővül azon élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos ügyek száma, amelyek gyorsan és hatékonyan, formai hibák nélkül intézhetőek az ÜPR-ben.

Forrás: Nébih

hirdetés

Szóljon hozzá!

56 − = 47