Magyarország pályázik a 2025-ös Universiade megrendezésére

universiade Esküt tett az idei magyar küldöttség. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megpályázza az egyetemista és főiskolás sportolók olimpiájának tartott 2025-ös Universiade megrendezését.

hirdetés

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdán, a júliusi nyári Universiadéra utazó magyar csapat eskütétele után az M1 aktuális csatornának azt mondta, 2025-re minden szükséges sportlétesítmény megépül. Valamint addigra már minden sportág elmondhatja majd magáról, hogy Magyarországra hozta az adott sportág legnagyobb eseményét. „Folyamatosan szervezzük a nemzetközi sporteseményeket. Az idei évben csaknem 130-at, köztük négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. És ezeknek a versenyeknek a rendezésére folyamatosan kiváló minősítést kapunk” – jelentette ki Szabó Tünde. Hozzátette, ez azt bizonyítja, hogy Magyarország alkalmas az egyik legnagyobb multisport-esemény, az Universiade megrendezésére is.

hirdetés

Az államtitkár kiemelte, hogy a 2017-es vizes-vb, a 2023-ban sorra kerülő budapesti atlétikai vb, valamint az idei asztalitenisz-, vívó, kajak-kenu és öttusa-vb is bizonyítja, hogy a feltételek adottak, Magyarország képes arra, hogy biztonságos otthona legyen bármelyik sportág nagy eseményének, ez előnyt jelent, mert ezt a nemzetközi döntéshozók is figyelembe veszik. „Számunkra pedig az is fontos, hogy a magyar sportolók a hazai, sportszerető közönség előtt tudják megmutatni, mire képesek” – tette hozzá Szabó Tünde.

Az Universiadék 1959 óta íródó történetében a magyar sportolók eddig 120 arany-, 95 ezüst-, és 112 bronzérmet nyertek. A július 3-14. között Nápolyban sorra kerülő 30. nyári Universiadéra 160 fős magyar küldöttség utazik. A sportolók 12 sportágban versenyeznek majd. Atlétika, íjászat, cselgáncs, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, röplabda, tekvondó, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda is szerepel a sorban – írja az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

98 − = 91