Akár már egy hét múlva kiírhatják az önkormányzati választást

polgármesterjelölt, önkormányzati Fotó: MTI/Illyés Tibor (Archív felvétel)

Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást. Azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.

hirdetés

Az alaptörvény szerint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását októberben kell megtartani. Öt évvel ezelőtt október második vasárnapján, 12-én tartották a voksolást. 2010-ben és 2006-ban október első vasárnapjára írták ki az önkormányzati választást. 2010-ben október 3-án, 2006-ban október 1-jén volt a voksolás. 2002-ben és 1998-ban a hónap második felében tartották a szavazást. Október 20-án, illetve október 18-án. (1990-ben még két fordulóban volt a szavazás, szeptember 30-án és október 14-én. 1994-ben pedig – akkor még nem volt meghatározva, hogy októberben kell lennie a szavazásnak – december 11-én.)

hirdetés

A választási eljárásról szóló törvény szerint a választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Vagyis ha Áder János köztársasági elnök a lehető legkorábbi, október 6-i dátumra írja ki a voksolást, akkor július 8-a az első nap, amikor kitűzheti a voksolás időpontját. Október 6-a azonban az aradi vértanúk emléknapja, a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánította. Így kevéssé valószínű, hogy a köztársasági elnök erre a napra tűzné ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását. Lehetséges dátum még október 13., 20. és 27. Vagyis augusztus 18. az utolsó nap, amikor a köztársasági elnök kiírhatja a választást.

A nemzetiségi önkormányzati képviselők választását az általános önkormányzati választással egy napon kell megtartani. Ezt azonban nem a köztársasági elnök, hanem a Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki. Legkésőbb a szavazást megelőző 75. napon. A törvény értelmében nem minden településen lesz minden nemzetiségnek választása. Nemzetiségi választást ott lehet kiírni, ahol a legutóbbi (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai szerint legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.

Az NVB tehát határozatában majd felsorolja nemzetiségenként azokat a településeket és megyéket, amelyekben a nemzetiség vonatkozásában kitűzi a választást. Meghatározza azt is, a voksoláson induló jelölteknek és listáknak hány ajánlásra van szükségük a nyilvántartásba vételhez. Az országos nemzetiségi önkormányzati választást mind a 13 nemzetiség vonatkozásában kitűzi. Az NVB-nek a 2011-es népszámlálás alapján 2715 települési nemzetiségi választást kell kiírnia, de csak azokon a helyeken tartják meg a szavazást, ahol (településnagyságtól függően) legalább három vagy négy jelölt indul. És mindegyikükre legalább öt érvényes ajánlás érkezik. Egy nemzetiségi választópolgár nemzetiségének több jelöltjét is ajánlhatja.

A legtöbb települési választást, 1383-at a roma nemzetiségiek számára írhatják ki, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, míg az ukránok 47 választást tarthatnak szerte az országban. Az októberi nemzetiségi választáson egyszerre tartják a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választást.

A területi és az országos nemzetiségi listákra azok a nemzetiségiként regisztrált választópolgárok is szavazhatnak, akik olyan településen élnek, ahol a települési választást nem lehet kitűzni. Mivel nem vallották magukat legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak. Az öt évvel ezelőtti önkormányzati választásokkal egy időben a kitűzött 2715 települési nemzetiségi választásból csak 2146 volt megtartható. 569 települési választás elmaradt. Vagy nem indult legalább annyi jelölt, ahány tagból állt volna a nemzetiségi önkormányzat, vagy pedig egyetlen választópolgár sem szerepelt a nemzetiségi névjegyzékben – írja az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

89 + = 95