Nagy érdeklődés mellett zajlott a 43. Békés-tarhosi Zenei Napok

Fotó: Körös Hírcentrum

Rendhagyó fotókiállítással kezdődött és nagy sikerű Kormorán koncerttel zárult a 43. Békés-tarhosi Zenei Napok. A kéthetes fesztivált Túri Andrea fesztiváligazgató értékelte.

hirdetés

Összességében hogyan értékeli a fesztivált? 

hirdetés

– Számomra is lenyűgöző és szemet kápráztató volt a „Feltöltés alatt…” címet viselő fotókiállítás, amely a zenei napok elmúlt 10-12 évéből összegyűjtött 22 ezer fotót egyben mutatja be. Apáti-Nagy Lajos és Gazsó János fényképészek hatalmas kincsei városunknak, akik önzetlenül, szabadidejükben, önkéntesen, csendben teszik a dolgukat és mikor már egy ekkora volumenű munka, ennyi fotó van a hátuk mögött, akkor sem kérnek, hanem még mindig csak adnak és adnak. Hálás köszönetünk érte.

Valamennyi előadással egyébként legalább ekkora örömet és megelégedést szerettünk volna okozni a vendégeinknek. Igyekszünk mindig újítani és persze bemutatkozási lehetőséget biztosítani a fiatal tehetségeknek is. A nyitóhangversenyt hagyományosan a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar adta, ahol most Gál Tamás, Liszt-díjas karmester vezényelt, és ahol rendhagyó módon a „szólista” a Muzsikás Együttes volt, egy gyönyörű hangú hölggyel, a Príma Primissima- és Magyar örökség-díjas népdalénekessel, Petrás Máriával kiegészülve. Ismét nyitottunk a társművészetek, az irodalom és a színház felé. Újra maradandót hoztak létre a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai, akik fiatal koruk ellenére az idei gála alkalmával is profizmusról tettek tanúbizonyságot. Jubilálónk is volt 2019-ben, ugyanis Nagy Gyula hangszerhangoló éppen 30 éve segíti szaktudásával előadásainkat.

Közönségkedvelés szempontjából melyik volt a legsikeresebb programelem?

– Erre nehéz válaszolni, mert kinek milyen irányultsága van, azt kedveli inkább. Lehet ez komoly- vagy kortárs zene, irodalmi, színházi előadás vagy akár népzene is. A látogatói létszám nem feltétlenül a sikeresség „fokmérője”. Az előadók szerintem mindig arra törekednek, hogy akár 10 ember előtt, akár százezrek előtt mutatják be tudásukat, akik megtisztelték előadásukat jelenlétükkel, azok úgy menjenek haza, hogy egy darabot magukkal vigyenek belőle. Tény, hogy évről-évre vannak olyan programelemek, melyekre már jó előre jegyet váltanak vendégeink. Ha lehet kiemelni, akkor inkább ez alapján tenném, ilyen a nyitóhangverseny, a Belencéres Néptáncegyüttes Gálaműsora is, de idén nagy érdeklődés övezte az In Medias Brass rézfúvós ötös előadását, vagy a XVI. Békés-tarhosi Kórustalálkozót, de szívesen fogadták a műfajában újításnak számító záró, Kormorán koncertet is. A Suttyomba Zenekar önálló népzenei estjén például várakozáson felüli érdeklődő volt jelen.

A komolyzenén kívül más művészetek is helyet kaptak a rendezvényelemek között: színház, irodalom, tánc. Ezek mennyiben találtak utat a békésiek szívéhez?

– A társművészetek felvonultatása nem idegen már a zenei napok repertoárjában, így azokat is rendre várják vendégeink. Nagy meglepetésben volt része a közönségnek, mikor a Ketten maradtak című, Hamvas Béla: A bor filozófiája alkotása nyomán a kézdivásárhelyi városi színház képviselőinek előadását a színpadon ülve tekinthették meg. Ilyen még nem volt a 43 év során.

Hogyan lehetséges egy ilyen, magas művészeteket felmutató fesztiválnál újabb érdeklődők figyelmét felkelteni?

– Igyekszünk minden évben újítani, és a komolyzene vizein túl időnként átevezzünk más zenei műfajok irányába is. Így láthatta a nagyérdemű a zenei napok zárásaként tavaly a Csík Zenekart, idén pedig fennállásának 43. évét ünneplő Kormorán Zenekart. Szerettük volna Miklósa Erika Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnőt is meginvitálni hozzánk, de sajnos a zenei napok idején Erdélyben tartózkodott. Az ötletet azért nem vetettük el. Terveink mindig vannak, melyek reméljük, egyre szélesebb közönség tetszésével találkoznak a jövőben. Reméljük jövőre már nagy álmunk is valóra válhat, méghozzá az, hogy az egykori, tarhosi Énekiskola gyönyörű épületében rendezzünk hangversenyeket, de legalább a Békés-tarhosi Kórustalálkozót.

Rövid nyári szünet után a Madzagfalvi Napok szervezése kerül előtérbe a kulturális központban. Ezzel kapcsolatban vannak-e friss információi, főleg ami az esti fellépőket és újszerű programelemeket illeti?

– Szünet nálunk sosincs. A Dánfoki Üdülőközpontban a nyáron táborok lesznek, most ezekre készülünk. Szintén még a Madzagfalvi Napok előtti esemény a Szent István Ünnep augusztus 20-án. Idén is az Erzsébet-ligetben és a Dánfoki Üdülőközpontban lesznek rendezvények. Egész napos programsorozattal várjuk a békési és környékbeli lakosokat. Remélem, kedvet tudok csinálni azzal, ha megemlítem, hogy lesz most is főzőverseny, kispályás labdarúgótorna, vendégül látunk hat Körös-menti települést, akik bemutatják városaikat, néptánccsoportjaikat. Rengeteg kísérő program, családi vetélkedő, táncház, kézműves foglalkozás, bubi foci, kalandpark, környezetvédelmi program várja a családokat. Az estét Marót Vikivel és a Nova Kultúr Zenekarral, valamint egy abszolút újdonsággal, úgynevezett zenés vízi-tűzijátékkal zárjuk. Akik tavaly a Madzagfalvi Napok zárásaként vendégeink voltak, már láthattak hasonló, különleges attrakciót, de ez mégsem ugyanaz lesz. Úgy tudnám leírni, hogy „tűzijátékot” láthatunk majd, de pirotechnikai eszközök helyett színes fényekkel megvilágított vizet lőnek fel a szakemberek, melyet szintén zenei aláfestés tesz teljessé. Nagyon látványos lesz.

A Madzagfalvi Napokra térve: már annak is elkezdtük a szervezését. Időpontja szeptember 6-7-8 lesz. A fellépők közül a legnagyobbakat említve: Horváth Tamás, a békési Herczeg Dávid, a szintén békési hölgytrió: a Molnár Katival, Rácz Renivel és Zsombok Rékával felálló Ladies Night, az Apacuka Zenekar, Deák Bill Gyula, az Acoustic Planet és a Neoton koncertjére csábítjuk vendégeinket. Az idén is három napos programsorozatot zenés tűzijátékkal zárjuk, mely ez esetben hagyományos tűzijátékot jelent majd.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

8 + 2 =