Kezdetét vette a Cervinus Művészeti Fesztivál

Fotó: Körös Hírcentrum

Kezdetét vette a Cervinus Művészeti Fesztivál, amit sétahajózással és faültetéssel indítottak útnak. Július 11-én indult el a program, amit képzőművészeti-, színi- és táncelőadások színesítenek a Szarvasi Vízi Színházban.

Szerdán a nulladik napon Varga Viktor a teátrum főrendezője beszédében elmondta, hogy mindig igyekeznek valami újdonsággal szolgálni a látogatóknak. Idén a VIP-jegyeket váltók, nem csak a hátrányos helyzetű gyermekeknek segítenek, hanem egy fa elültetéséhez is hozzájárulnak. A főrendező elmondta, fontosnak tartják, hogy helyi fiatalokat, cégeket, cégvezetőket szólítsanak meg. Hogy esélyt adjanak számukra a bemutatkozásra a színház lehetőségeihez mérten. Ezért is esett a választás a Deer.wood nevű cégre. A Szegeden működő cég két fiatal alapítója szarvasi kötődésű. Fából készítenek egyedi pénztárcákat, kiegészítőket, használati tárgyakat és minden eladott termékük után, az Erdőmentők segítségével elültetnek egy fát, hogy visszaadják a természetnek, azt amit elvettek.

Ezt a jó szokást veszi át a Cervinus Fesztivál is, akik nyomon követhetően elültetnek egy fát, minden VIP jegy-vásárlás után. A megnyitó alkalmával a Katalin II. nevű sétahajón mentek el a történelmi Magyarország közepét jelző emlékműhöz, ahol közösen el is ültettek egy hársfa csemetét.

A cég munkatársával, Fabó Gergővel készült interjúnk:

 

A két hetes Cervinus Fesztiválon rengeteg előadásnak ad helyet a vízi színház. Harcsa Boglárka színésznő többek között a Holle anyó című gyermekek számára készült darabban és a Fekete Péterben is játszik. Nagy élményt jelent számára, hogy a természet közelében játszhat, ahol a közönség is közel van. Mindez lehetőséget ad arra, hogy a színészek érezzék a nézőktől áradó energiákat. Hozzátette, hogy nem csak színészként, de nézőként is szeret a vízi színházban lenni.

Harcsa Boglárkával készült interjúnk:

 

Csasztvan András a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ő maga is a természethez közel nőtt fel, és a közelében él most is. Fontos számára a környezetvédelem. A Teátrum munkatársai minden évben valami újdonsággal szolgálnak a fesztiválon résztvevők számára. Mikor a faültetés ötlete felmerült, örömmel támogatta az ügyet. Az ültetés GPS jellel is nyomon követhető lesz, és az ország egész területére kiterjed.

Csasztvan András ügyvezető igazgatóval készült interjúnk itt meghallgatható:

 

 

 

Szóljon hozzá!