Polgárőr napot rendeztek Újkígyóson

polgárőr nap Fotó: Szarvas Péter / Facebook

Újkígyóson rendezte meg a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége a megyei polgárőr napot. A rendezvényen polgárőrök és rendőrök részesültek elismerésben.

hirdetés

A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége 2019. július 20-án, Újkígyóson rendezte meg a XIX. Békés Megyei Polgárőr Napot. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, Békés megye rendőrfőkapitánya. Kiemelte a rendőrség és a polgárőrség közötti együttműködés fontosságát és köszönetet mondott a polgárőr szervezetek tagjainak azért, hogy önkéntes munkájukkal segítik a közrend, a közbiztonság fenntartását, erősítését. A rendőri vezető díszoklevelet és 18. századi díszpisztolyt adományozott Gyarmati Sándornak, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnökének, valamint elismeréseket adott át olyan polgárőröknek, akik hosszú ideje kiemelkedő szorgalommal látják el feladataikat. Díszoklevelet vehetett át Turai Piroska, a Lőkösháza Polgárőrség elnöke. Rendőrségi emlékplakett, illetve emléktárgy elismerésben részesültek: Csíki Sándor (Sarkad), Földi József (Doboz), Gyöngyösi György (Újkígyós), Marton László (Köröstarcsa), Ábel István (Kétegyháza), Jedlinszki Béla (Orosháza), Szalkai László (Mezőhegyes), Kovács György (Szarvas), Rakovics László (Körösladány), Oláh György (Battonya), Nemes János (Kötegyán), Tóth Tivadar (Gyula) és Kiss János (Gyula).

hirdetés

A Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke, Gyarmati Sándor öt rendőrt részesített elismerésben. Orosházáról Szilasi Tamás r. törzszászlóst, Nagybánhegyesről Pertich Tamás r. főtörzszászlóst, a Kevermesen szolgálatot teljesítő Orbán Sándor r. főtörzsőrmestert, Újkígyósról Endrei László r. főtörzsőrmestert és a Köröstarcsán dolgozó Budai Sándor r. zászlóst. Mindannyian körzeti megbízottak és területükön, településükön rendszeresen látnak el közös járőrszolgálatot a polgárőrökkel.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elismerő oklevelet és pénzjutalmat adott át Bugyinszki Tamásnak, a Békéscsabai Városi Polgárőrség Egyesület elnökének és Ilyés Sándornénak, a Békéscsabai Jaminai Polgárőr Egyesület tagjának.

A polgárőr napon a rendőrség munkatársai bűnmegelőzési, baleset-megelőzési feladatokkal, tesztekkel, tanácsadással, hasznos információkat tartalmazó kiadványokkal és szolgálati járművek bemutatójával várták az érdeklődőket.

Police.hu

hirdetés

Szóljon hozzá!

2 + 1 =