Elzárás orvhalászat miatt gyorsított eljárásban

halválaszték, rekreációs, hal, horgászok, orvhalászat, halgazdálkodási, halőri Kiemelt képünk illusztráció! Forrás: Pixabay

A Gyulai Járási Ügyészség társtettesként elkövetett orvhalászat vétsége miatt az elkövetéstől számított 30 napon belül bíróság elé állított egy 19 éves, egy 25 éves és egy 26 éves geszti férfit. A három férfi engedély nélkül és tiltott eszközzel halászott Biharugra mellett.

A három férfi – akik közül egyik sem rendelkezett halászati engedéllyel – 2019. június 12-én a kora esti órákban jelentek meg az egyik helyi halgazdaság tulajdonában álló, a Begécsi tóegységhez tartozó Nagyszíki tónál. Azzal a szándékkal, hogy ott tiltott eszközzel halat fogjanak és tulajdonítsanak el. A vádlottak egy 36 méteres meslenchálót helyeztek el a vízben. Majd másnap hajnalban visszamentek a helyszínre és kiemelték a hálót a benne lévő 10 darab ponttyal együtt. A vádlottak az együttesen több, mint 35 kg súlyú, közel 45.000.-Ft értékű halat zsákokba pakolták és hazafelé indultak, útközben azonban a rendőrök igazoltatták őket.

hirdetés

A Gyulai Járásbíróság a 19 éves I.r. vádlottat – aki 2018 novemberében orvhalászat vétsége és más bűncselekmény miatt felfüggesztett fogházbüntetést kapott – 90 napi elzárásra, a szintén büntetett előéletű II.r. vádlottat 312 óra kommunális jellegű közérdekű munka büntetésre ítélte, míg a büntetlen előéletű III.r. vádlottat 1 évre próbára bocsátotta, illetőleg a bíróság elrendelte a lefoglalt meslencháló elkobzását. Az ítélet nem jogerős – tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség.

Szóljon hozzá!

28 − = 19