Ismét megnyitotta kapuit az ÁGOTA Tábor

ágota Fotó: ÁGOTA Alapítvány

Idén már 23. alkalommal szervezik meg az ÁGOTA Tábort a Doboz melletti Szanazug üdülőtelepen. A fiatalok élményprogramokon, foglalkozásokon vesznek részt a tábor ideje alatt.

hirdetés

A gyermekvédelemben az a cél, hogy minél jobban erősítsük a nevelőszülői hálózatot – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a 23. alkalommal megrendezett Ágota Tábor megnyitója előtt. Fülöp Attila, aki az évenkénti tábor visszatérő vendége, hangsúlyozta: minden gyermeknek családban van a helye, és a nevelőszülői hálózat erősítésével megteremtik a családi élet melegét azoknak a gyermekeknek is, akiknek a vér szerint családjukban ez nem adatott meg.

hirdetés

A szanazugi üdülőtáborban, amely a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál épült, az Ágota Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szervezésében tartják az állami gondozásban élő fiatalok országos találkozóját. Az önkéntes segítőkkel együtt csaknem 600-an gyűltek össze a 10 napos táborozásra.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök azt mondta: a táborban a fiatalok testi és szellemi értelemben is gyarapodhatnak. A táborba az egyházmegye által gondozott, család nélkül élő gyermekek mellett az ország valamennyi megyéjéből érkeztek fiatalok, lakásotthonokból, a nevelőszülői hálózatból. A találkozón élményprogramokkal, de terapeutikus foglalkozással is lehetőséget adnak a fiataloknak egymás jobb megismerésére, saját értékeik tudatosítására – írja az MTI.

Az ÁGOTA Alapítvány Kothencz János álmából jött létre. Egy olyan civil kezdeményezés, mely lelkes önkéntesek összefogásából alakult 1996. december 6-án. Az alapítvány fő tevékenysége az állami gondozott gyermekek támogatása. Emellett felvállalja családban élő hátrányos helyzetű gyermekek segítését is. Országos hatókörben segítik a gyermekvédelem fejlődését egyedi módszertannal, szaktanácsadással, képzésekkel. A gyermekeket közvetlenül gyermekprogramokkal és egyéni segítségadással támogatják. Legkedveltebb rendezvényük az Állami Gondoskodásban Élő Gyermekek és Fiatalok Országos Találkozója, vagyis az ÁGOTA Tábor, amely 1997. óta minden évben lehetőséget kínál a gyerekeknek a kikapcsolódásra és a sorsközösség megélésére – tájékoztatott honlapján a szervezet.

Szegeden napi nyitva tartással működtetik még az ÁGOTA Kulturális és Közösségi Központot. Ennek lassan két évtizede működő része az ÁGOTA Játszóház. A Játszóházban a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyerekek számára kínálnak élményprogramokat, gyermekvédelmi programokat. Itt működtetik a családoknak óriási segítséget jelentő tanodát is.

Az alapítványnak 2018-ban lehetősége nyílt arra, hogy megvásárolja ÁGOTA Falvát. Azt a földterületet Bács-Kiskun megyében, Tass-Alsószenttamáson, amely otthont adhat a későbbi gyermektáboroknak, képzéseknek, kulturális és lelkiségi programoknak. A terület rendezése után szeretnének egy olyan épületkomplexumot kialakítani, amely téli-nyári szálláshelyként és rendezvényhelyszínként is hasznosulhat.

hirdetés

Szóljon hozzá!

18 − = 16