Változik a közlekedés rendje a Formula 1 Magyar Nagydíj miatt

nagydíj Fotó: Police.hu

A Formula 1 Magyar Nagydíj 2019. augusztus 1. és augusztus 4. között kerül megrendezésre a Hungaroringen. A program rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre.

A biztosításban az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt. A magyar rendőrök munkáját szlovák, román, osztrák és lengyel rendőrök is segítik. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező szurkolók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk.

A sportrendezvényre egyaránt nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, amely a település és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérik a mogyoródi és kerepesi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges. Illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek.

A versenypálya körüli és az odavezető utakon a versenyt érintő minden napon – csütörtök reggeltől hétfő reggelig – megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja. Azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

A versenypálya több útvonalon is megközelíthető, az M3 autópályán kívül is.

Megközelítési útvonalak lehetnek:
  • Budapest – M0 autóút – M31 autópálya – 3-as számú főút Budapest, majd Mogyoród vagy Kerepes irányába (3-as számú főút, Kerepes belterületén a 21+425 kilométerszelvényben lévő közlekedési jelzőlámpánál a Hungaroring irányába)
  • Budapest – M0 autóút – 3-as számú számú főút (3-as számú főút, Kerepes belterületén a 21+425 kilométerszelvényben lévő közlekedési jelzőlámpánál a Hungaroring irányába)
  • Budapest – Fót- Mogyoród
  • Budapest – M3 autópálya – 19. kilométerszelvény új kihajtó
  • Nyíregyháza – M3 autópálya – M31 autópálya – 3-as számú főút, Mogyoród vagy Kerepes irányába főút (3-as számú főút, Kerepes belterületén a 21+425 kilométerszelvényben lévő közlekedési jelzőlámpánál a Hungaroring irányába)
  • Nyíregyháza – M3 autópálya – Mogyoród
  • Hatvan – 3-as számú főút Mogyoród vagy Kerepes irányába főút (3-as számú főút, Kerepes belterületén a 21+425 kilométerszelvényben lévő közlekedési jelzőlámpánál a Hungaroring irányába)
  • Nyíregyháza – M3 autópálya – 19. kilométerszelvény új kihajtó
A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:
  • Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben.
  • Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom nagysága lehetővé teszi – szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom. A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs!
  • A Mogyoród Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata, illetve a 7 számú kapu közötti úton délelőtt egy irányba – csak a főbejárat, illetve a 7 számú kapu felé -, délután szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.
  • Az M3-as autópálya 19. kilométerszelvényében lévő új kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap – a futamot követően – az autópálya felhajtó felé Budapest és Nyíregyháza irányába – M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül – M31-es autópályán díjmentesen közlekedhetnek Budapest felé.
  • Az Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu irányába) egy irányban haladhatnak Szilasliget felé.
  • A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 7-es kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.
  • A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután pedig kifelé szintén egyirányú lesz a forgalom.
  • A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába.
  • A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé, valamint a Mogyoród, Templom tér felé haladhatnak.
További fontos tudnivalók

A versenypályára ingyenes buszjáratokkal, illetve egyéb tömegközlekedési eszközzel is ki lehet jutni. Az ingyenes buszjáratokkal kapcsolatban tájékozódhatnak a Hungaroring Sport Zrt. honlapján.

Az idei évben a boxutca látogatása 2019. augusztus 1-én 16.15 órától 18.15 óráig tart. A boxlátogatásra a pályára történő beléptetés a 8-as kapun történik. A részletekről tájékozódhatnak a Hungaroring Sport Zrt. honlapján.

A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A közút kezelője kijelzőkön és sárga színű, ideiglenes útirányt jelző táblákkal tájékoztatja a futamra érkezőket az érinett útvonalakon. Kérjük a rendezvényre kilátogató közönséget, számoljanak azzal, hogy a beléptetés és a pálya megközelítése hosszabb időt vesz igénybe, ezért korábban induljanak el!

Javasolják, hogy a gépkocsikkal a kijelölt, „gratis” parkolókban álljanak meg és a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be. Az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak! 2019. augusztus 1. és augusztus 4. között a versenypálya közelében ideiglenes rendőrőrs működik. Ennek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben közzéteszik.

Forrás: police.hu


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!