Augusztus 2-án nyílt meg a Pendelytől a gatyaszárig című kiállítás Gyulán a Tájvízházban. A Balogh Ferencné saját készítésű népviseleteiből nyílt kiállítása a Dél-Alföldtől Somogyon és a Rábaközön át, a Székelyföldig mutatja be a hagyományos magyar népi viseleteket.

hirdetés

Pál Miklósné a Népművészeti Egyesületek Szövetségének és a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke megnyitó beszédében elsőként a népi kézművességbe kalauzolta el a hallgatóságot. Kiemelte, hogy a kézművesség az emberek mindennapjait képezte, hiszen használati tárgyakat készítettek. Kötöttek, vagy éppen varrtak, kosarakat fontak, bőrből készítettek ruházatot, vagy táskákat; alapanyagként használták a fát és nem csak bútort készítettek belőle, hanem használati és dísztárgyakat is faragtak. Manapság ez inkább a hagyományőrzés részét képzi, hiszen a gépipar beköszöntével, az elvárosiasodással már nem mutatkozott igény ezekre a tárgyakra.

hirdetés

Az etnográfusoknak lett köszönhető, hogy ezt tudást végül sikerült megőrizni. Ők térképezték fel az egyes tájegységek jellemző kézműves kultúráját, a paraszti tárgykultúrát. Hiszen ha Kalocsát nézzük, vagy éppen az Alföldre tekintünk más a ruházat és a bútorzatokon lévő mintázat is.

hirdetés

Néhány évvel ezelőtt készült el egy kataszter, amiben arra derült fény, hogy hol élnek és dolgoznak az ilyen kultúrával foglalkozó nők és férfiak. Gyula városa pedig az első száz település között található. A városban fafaragók, hímzők, viseletvarrók, mézeskalács készítők és tojásírók is vannak.

Pál Miklósné elmondta, hogy korábban a fafaragó Széll János, most pedig Baloghné Terike kiállítását nyithatta meg, aki viseletvarrással és mézeskalács készítéssel foglalkozik. Széll János hagyományosan a megnyitó végén ünnepélyes keretek között adta át a Tájvízház jelképes kulcsát.

A Gyulán született Balogh Ferencné sokáig óvodai dajkaként dolgozott, már akkor közel került kézművességhez. A népviselettel pedig már gyerekként találkozott ugyan, de készítőjévé akkor vált, mikor a lányai táncosok lettek és ő varrta nekik a ruhát, majd a későbbiek során már másoknak is.

Eleinte fotók alapján készítette el őket, majd ezt követte a tájegységek tanulmányozása. Végül már konferenciákra járt, képzéseket és akkreditált tanfolyamokat végzett el. Ma pedig már semmilyen tájegység nem okoz számára gondot. Ormánsági, somogyi, csabai szlovák és Békés megyei román viseletet is készít. Több táncegyüttesnek is ő varrta a fellépő ruháit.

Balogh Ferencné „Terike” egész életében arra törekedett, hogy általános műveltségét, szaktudását fejlessze, emelte ki Pál Miklósné. Olyan, akár egy rendíthetetlen ólomkatona, aki mesterségbeli tudását köszönet elvárása nélkül, csendben, szerényen, hitből, szakmai szeretetből a népművészet iránti alázatból végzi közöttünk. Nyitott, kreatív személyiség, nagyon jó szakember.

A kiállító hitvallása, hogy az életben legalább egyszer próbáld ki a népi kézművességet és csoda történik veled. Ha szomorú vagy a kézművesség elnyomja a szomorúságot, ha pedig boldog felerősíti azt. Tanulj meg alkotni, mert az neked is, ahogy nekem is, örömet jelent.

A tárlat szeptember 6-ig tekinthető meg a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Tájvízházában.