Kedden érkezik a felfrissülés

záporok, kedden Fotó: Pixabay

Kedden az ország nagy részén már 30 fok alatt maradnak a maximumok, szerdára mindenhová megérkezik a lehűlés.

Kedden hajnalban északnyugat felől egy hidegfront érkezik, melynek hatására a délkeleti tájak kivételével feltámad a szél, később záporok, egy-egy zivatar is kialakulhat a nap folyamán. Délelőtt a Dunántúlon eredhet el az eső, délután az elszórt záporok mellett zivatarokra főként az északi, északkeleti megyékben mutatkozik esély. A légmozgás a Dunántúlon helyenként akár viharossá is fokozódhat. A fronttal járó lehűlés elsőként a nyugati és északi tájakra érkezik meg. A legmelegebb órákban nyugaton, északnyugaton és északon már csak 23-30, másutt 31-36 fokos maximum-hőmérséklet valószínű.

Szerdán borús, esős lesz a hajnal, többfelé az ég is megdörrenhet. Napközben nyugat felől csökken a felhőzet, és egyre inkább a keleti országrészbe szorul vissza a csapadék, majd estére itt is eláll az eső. Az északi, északnyugati szél nagy területen egész nap erős lesz, a Dunántúlon és északon, valamint zivatarok környezetében többször viharos széllökések is kísérhetik. Országszerte véget ér a hőség, délután is mindössze 21-27 fok valószínű.

Csütörtökön visszatér ugyan a nyugodt idő, viszont csípős lehet a hajnal. Reggelre várhatóan 11-16 fokig csökken a hőmérséklet. Napközben a túlnyomóan napos, száraz időben 22-28 fokot mérhetünk. Csak néhol élénkülhet meg a szél. A nagy meleg később sem tér vissza, de szeles napok ígérkeznek – tájékoztatott az Időkép.

Szóljon hozzá!