Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak tavalyhoz képest

termelői, védekezési Fotó: Pixabay

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent adatokból.

hirdetés

A növények áremelkedésének felgyorsulásához alapvetően a gabonafélék, az ipari növények és a gyümölcsök drágulása járult hozzá. De a zöldségfélék éves áremelkedése is magasabb volt a májusinál. A burgonya 25,8 százalékos éves drágulása júniusban viszont jelentősen elmaradt a májusi 76,0 százalékos mértéktől. A gabonafélék termelői ára átlagosan 6,5 százalékkal volt magasabb júniusban, mint egy évvel azelőtt. Míg májusban csak 0,8 százalékos volt az emelkedés mértéke. A búza 20,8 százalékkal került többe, mint egy éve. A kukorica 4,2 százalékkal volt olcsóbb a tavaly júniusi áránál, míg májusban 13,0 százalékkal esett az ára éves összevetésben.

A zöldségfélék felvásárlási ára 17,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz mérve. Legjobban a vöröshagyma drágult, 74,8 százalékkal, 39,0 százalékkal a zöldbab, 16,7 százalékkal drágult a paradicsom, 4,9 százalékkal az uborka, és 16,4 százalékkal a fejes saláta. A tavaly júniusi áránál alig 2,5 százalékkal olcsóbb lett a sárgarépa és 1,1 százalékkal a karfiol. A gyümölcsök ára átlagosan 28,5 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az alma 36,7 százalékkal olcsóbb, a körte 14,8 százalékkal drágább lett, az őszibarackért átlagosan 7,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, a szilva és a ringló felvásárlási ára a KSH szerint a tavalyi júniusinak a felét sem érte el, a meggyfélék viszont 70,4 százalékkal drágultak.

Az élő állatok felvásárlási ára 12,3 százalékkal emelkedett, a vágósertés ára 25,6 százalékkal ment feljebb a tavaly júniusinál a vágómarha 3,4 százalékkal drágult, a baromfi 2,4 százalékkal került többe. A tej felvásárlási ára 7,0 százalékkal emelkedett, a tyúktojás ára 1,3 százalékkal nőtt.

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 1 = 3