30 éve kapott újra városi rangot Sarkad

sarkad Fotó: Sarkad hivatalos Facebook-oldala

Sarkadon igen különlegesen telt az idei augusztus 20-a. Többek között ezen a napon adták át a városi kitüntetéseket és ezen a napon emlékeztek meg Sarkad újbóli várossá nyilvánításának 30. évfordulójáról.

Délelőtt a római katolikus templomban, városi ünnepség keretében tisztelgett az önkormányzat és a város lakossága Szent István király államalapító munkássága előtt. Közösen emlékeztek 1083. augusztus 20-ra, államalapító királyunk szentté avatására. Az ünnepség keretében szegték meg az új kenyeret, illetve az állami ünnep alkalmából kerültek átadásra a városi kitüntetések, kitüntető díjak. Mindezek mellett közösen emlékeztek Sarkad ismételt várossá válásának harmincadik évfordulójára is.

Az ünnepség elején Karsai Károly római katolikus diakónus és a lelkészi szolgálatba bekapcsolódott Koncz Zsolt református lelkész celebrált misét. Az ökomenikus szertartást követően Török László, a szomszédos, határon túli Nagyszalonta, Sarkad testvérvárosának polgármestere mondott ünnepi beszédet. A nagyszalontai polgármester ünnepi gondolatait követően előbb Koncz Zsolt református lelkész tartott rövid szolgálatot, melyet követően Karsai Károly római katolikus diakónus megszentelte az új kenyeret, amit a rendezvény ünnepi szónoka, Török László szegett meg.

Az új kenyér megszegését idén is a városi kitüntetések, kitüntető díjak átadása követte:
  • „Sarkadért” kitűntetést vehetett át Pribék Imréné nyugdíjas köztisztviselő, volt pénzügyi osztályvezető, Kiss Sándor építőipari vállalkozó és Debreczeni Imre építőipari vállalkozó.
  • A „Sarkad Város Sportjáért” kitüntető díjat Szabó Zsolt, a Kinizsi Labdarúgó Egyesület elnöke, Váczi Erzsébet, a Lovas és Fogathajtó Szabadidős Sportegyesület elnöke, valamint Nagy Eszter Franciska volt kézilabdázó vehették át.
  • „Sarkad Város Oktatásáért” kitüntető díjat vehetett át Nagy Ferenc pedagógus, Orosz Zoltán György gépjármű oktató és Sebestény Mihályné pedagógus.
  • „Sarkad Város Kultúrájáért” kitüntető díjat adományozott a testület Bende Imre képzőművész, B. Kovács János nyugdíjas pedagógus, Karkus Tamás zenész, Juhász Lajos Imréné nyugdíjas és Kovács Ferencné nyugdíjas számára.
  • „Sarkadi Egészségügyért” kitüntető díjban részesült Vincze Ágnes asszisztens, Balogh Sándorné asszisztens. Valamint Rózsavölgyi Zoltán, az Országos Mentőszolgálat sarkadi mentőállomásának a vezetője.
  • „Sarkad Város Közszolgálatáért” kitüntető díjat adományoztak Borbély Andorné köztisztviselő, Tóthné Szabó Ildikó könyvelő és Képiróné Széplaki Judit mozgáskorlátozott egyesületi csoportvezető számára.

Az idei ünnepség azonban a kitüntetések, kitüntető díjak átadásával még nem ért véget. A jelenlévők megemlékeztek Sarkad ismételten várossá válásának harmincadik évfordulójáról is. Az évszázadokon át mezővárosként és hajdúvárosként nyilvántartott Sarkad 1887-ben veszítette el mezővárosi rangját. 1989. március 1-től nyerte vissza a hozzá méltó városi rangot. A jeles évfordulóra az állami ünnep keretében is meg kívánt emlékezni a városvezetés. Ezért névre szóló meghívót kapott az ünnepségre valamennyi városvezető, aki Sarkadért dolgozott és a várost szolgálta 1989-től napjainkig, az elmúlt harminc esztendőben. A tizenhárom meghívott korábbi és jelenlegi városvezetőből tíz fő elfogadta a meghívást.

A harminc éves évforduló tiszteletére, megköszönve a Sarkadért végzett áldozatos szolgálatukat dr. Mokán István polgármester bronz emlékplakettet adott át az ünnepségen megjelent Jakó István volt tanácselnök, Bende Róbert volt polgármester, Puskás Lajos volt alpolgármester, Nagy István volt alpolgármester, Mórocz Tibor Attila volt alpolgármester, dr. Szabó László alpolgármester, Mester Judit Ibolya alpolgármester, dr. Sipos Lajos volt jegyző és dr. Pintér Magdolna jegyző részére, míg a polgármester számára a városvezetők korelnöke, dr. Szabó László alpolgármester adta át az emlékplakettet.

Forrás: Sarkad hivatalos Facebook-oldala

Szóljon hozzá!