Nagy érdeklődéssel zajlottak idén is a Dogland Alapítvány táborai

Dogland Fotó: Dogland Segítő Kutya Alapítvány

Július elsejétől augusztus közepéig összesen hét héten keresztül szervezett nyári táborokat idén a Dogland Segítő Kutya Alapítvány Békéscsabán. Pálfi Péter, az alapítvány elnöke és Péli Henriett, az alapítvány kuratóriumi tagja a Körös Hírcentrum stúdiójában meséltek az idei élményekről, fejlesztésekről, valamint az őszi feladatokról is.

Izgalmas és mozgalmas volt ez a közel két hónap, mind a kutyák, mind a gyerekek, mind a táboroztatók szempontjából. Sok újdonsággal várták a kicsiket-nagyokat, hiszen többen is voltak, akik már sokadik alkalommal tértek vissza a Dogland-táborba. Hat-nyolc kutyus rendszeres résztvevője volt a táboroknak, de volt olyan időszak, hogy tízen-tizenketten is kint voltak egyszerre. Ennél nagyobb öröm pedig a gyerekeknek sem kellett. A kölykök szintén rendszeres vendégek voltak, bár ők hamarabb el is fáradtak, mint a felnőttek.

hirdetés

Az új kutyás játékok mellett az eszközparkot is bővítették: csocsóasztalok, pingpong asztal, és léghoki is a táborozók rendelkezésére állt. De zumbázhattak, kézműveskedhettek a tábor alatt, és aki kérte, egy egy hétig megmaradó hennával készült tetoválást is kapott.

hirdetés

A tábor folyamán minden nap kétszer volt irányított kutyás foglalkozás, délelőtt és délután egy-egy óra – árulta el Péli Henriett. Ekkor két kutyussal dolgoztak aktívan, és a gyerekek döntötték el, melyik játékban vesznek részt. A szabadfoglalkozás során pedig az összes kutyus ott volt körülöttük. De arra nagyon figyeltek, hogy ha valamelyik kutya a nap közepére kifáradt, akkor bevitték néhány órára egy hűvösebb helyiségbe pihenni. A kölyköket alvás közben is simogatták, fésülték a gyerekek, ők így is kialudták magukat.

A turnusok elég gyorsan beteltek, annak ellenére, hogy idén már hetet is indítottak. Voltak azonban olyan szemfüles szülők, akik azonnal akár két-három hétre is beíratták a gyerekeket. Ráadásul valóban nagyon sok olyan kisgyermek is van, aki évről évre visszatérő táborozó. Olyanok is érkeztek idén, akik egy korábbi foglalkozás vagy óra, rendezvény keretében találkoztak a Dogland kutyáival. De vettek részt az egész megyéből, sőt az országhatáron kívülről is gyerekek a táborokban.

A regisztráció tekintetében újdonság volt, hogy egy online felületen meg tudták ezt tenni a szülők. Ez nekik nagy könnyebbség volt, ellenben az alapítvány munkatársainak okozott nehéz perceket. Ezen kell még csiszolni jövőre – emelte ki Pálfi Péter. Az önkéntes segítők toborzását szintén szeretnék jóval hamarabb elkezdeni, mert nagyon sokan jelezték már idén is, hogy jöttek volna, ha hamarabb érkezik az információ.

Most pedig, miután véget értek a táborok, újra felveszik a kapcsolatot azokkal az intézményekkel, ahol előtte dolgoztak a kutyusokkal. Valószínűleg a legtöbb helyre vissza fognak térni, és egy-két új iskolában is lehetőségük lesz bemutatkozni. Közben folytatódik a kiképzés, hiszen ha minden jól megy, az ősszel újabb kutyák tehetik majd le a terápiás vizsgát.

A Pálfi Péterrel és Péli Henriettel készült interjút itt meghallgathatják:

Szóljon hozzá!

+ 7 = 15