Indiai túzokvédelmi szakember látogatott a Körös-Maros Nemzeti Parkba

indiai Fotó: Körös-Maros Nemzeti Park

Szeptember elején egy indiai természetvédelmi szakember látogatott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai tájegységére.

hirdetés

Devesh K. Gadhavi az indiai Gudjarat államból érkezett, és a Corbett Alapítvány igazgatóhelyetteseként az ottani túzokfajok kutatásával foglalkozik. A látogatásra felesége, Dhara Dixit Gadhavi is elkísérte. A természetvédelmi szakember elsősorban az India észak-nyugati részén élő nagy indiai túzok és a kis florikán túzok fajmegőrzésével foglalkozik. Mindkét faj szerepel az IUCN vörös listáján. Az indiai túzok kritikusan veszélyeztetett státuszban van, mert világállománya már kevesebb, mint száz példány. A kis florikán veszélyeztetett státuszban van, világállománya jelenleg 7-800 példányra tehető.

hirdetés

Az indiai kutató azért látogatott el a Körös-Maros Nemzeti Parkba, hogy tanulmányozza az itt folyó túzokvédelmi tevékenységet, s a tapasztalatokat saját hazájában is hasznosítani tudja majd. A két nap során megismerte a Túzokvédelmi állomás működését, a terepi munkát. Megmutattuk neki a 400 hektáros Túzokvédelmi Mintaterületet, s szerencsénkre az egyik vad túzokcsapatban egy olyan madarat is megfigyeltünk, amelyet 2015-ben itt Dévaványán láttunk el színes jelölőgyűrűvel.

Devesh K. Gadhavi elmondta: nagyon tetszett neki az, ahogyan az Igazgatóság a túzokvédelemmel kapcsolatos irányelveket sikeresen beépíti a gyakorlatba. Elnyerte a tetszését az is, ahogyan Igazgatóságunk együtt tud működni a túzokvédelemben a környékbeli gazdálkodókkal is.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

 

hirdetés