A Gyulai Várfürdő idén is magasan végzett az Év Fürdője versenyen

Fotó: Körös Hírcentrum

Az Év Fürdője szavazáson ismét elismerésben részesült a Gyulai Várfürdő. Az 5. helyezésért járó oklevelet a tegnapi napon adta át Sánta Tibor a termalfurdo.hu ügyvezető igazgatója, a szavazás főszervezője.

Sánta Tibor elmondta, hogy ez egy internetes közönségszavazás, ahol mindenki három kategóriában nyilváníthatja ki a véleményét a kedvenc fürdőjéről. A Gyulai Várfürdő a hagyomány szerint a legjobbak között szokott szerepelni, az országosan ismert fürdők kategóriájában, így a mostani díj sem okozott meglepetést.

hirdetés

Idén 153 000 szavazat érkezett, ami csak egy kicsivel több a tavalyi szavazatok számához képest. A Várfürdő ebből körülbelül 6400 szavazatot szerzett meg, ami így az ötödik helyre emelte a versenyben. Az első helyezést Harkány nyerte el, a másodikat a szintén erős Hajdúszoboszló, harmadik lett Zalakaros és a negyedik Sárvár.

A tavalyi évben is hasonló szavazatszámmal a harmadik helyen végeztek, most kicsit erősebb volt a verseny – mondta el Kun Miklós a fürdő igazgatója. A fürdők is egyre komolyabban veszik a versenyt, látszik, hogy ráerősítettek a marketingre. Kun Miklós megígérte, hogy a következő évben talán egy nagyobb marketingkampánnyal próbálnak felzárkózni. Erre azonban mind a Gyulaiak, mind a megye lakosainak támogatására szükség van.