Az önkormányzat kitüntetését vehette át Ando György

ando györgy Fotó: Lehoczky Péter/Munkácsy Mihály Múzeum

Kitüntetést kapott Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója. 

A rendelet alapján a kitüntetés annak a magánszemélynek vagy közösségnek adományozható, akik Békéscsabán hosszú ideje, legalább tíz éve rendszeresen, kiemelkedő munkát végeznek az élet bármely területén, vagy egy jelentős cselekedettel, tevékenységgel a város jó hírnevét öregbítették.

hirdetés

A közgyűlés a 385/2019 6. hó 20-i közgyűlési határozatában a Békéscsaba Megye Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének elismerése kitüntetést Ando György és a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar részére adományozták.

Az ülés során bemutatták a néprajzkutatót, akinek fő kutatási területe a békéscsabai és a magyarországi szlovákság népi építészetének és népi hagyományainak vizsgálata. Tanulmányait a Békéscsabai Szlovák Gimnáziumban végezte, majd a Pozsonyi Egyetemen szerzett diplomát néprajz szakon. Ezt követően pályakezdőként került a Békés Megyei Múzeumok igazgatóságához és azóta is az intézmény munkatársa. Eredményeit két könyv, közel harminc tanulmány és számtalan publikáció, cikk foglalja magába.

1998 és 2014 között Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának elnöke volt. Múzeumi kötelezettségei mellett tagja a Békés Megyei és Békéscsabai Értéktár bizottságnak. 2001-től 2012-ig a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatóhelyetteseként, 2013. április elsejétől pedig az intézmény igazgatójaként vezeti a 105 éves múltra visszatekintő közgyűjteményt.

Ando György miután átvette a kitüntetést beszédében köszönte meg azt. Elmondta, hogy 2013-ban mikor a Múzeum 63 év után ismét városi fenntartás alá került, a város tárt karokkal fogadta őket. Ugyan nem voltak városi intézmény, de a legkiválóbbá szerettek volna válni. Elmondása szerint a tudományt és az elit kultúrát megfelelően tálalni az emberek felé a legnehezebb feladat, de a város, a lakók segítségével sikerült elérniük.