Emberkereskedelem miatt került letartóztatásba a lőkösházi bűnbanda

bűnbanda Fotó: Police.hu

A Békés Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem miatt 4, míg kerítés miatt 1 elkövető letartóztatását kezdeményezte, akik 2019 februárjától szeptemberig nőket prostituáltként használtak ki részben erőszakkal és fenyegetéssel.

Az ügyben vezető szerepet játszó 43 éves lőkösházi nő ebben az évben legalább hét hónapon keresztül a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettet Magyarország több településére elszállította, és szállást biztosított neki, majd szexuális szolgáltatás érdekében másoknak rendelkezésére bocsátotta. Ennek keretében a sértett fényképeit szexuális szolgáltatás nyújtásának hirdetésére létrehozott internetes oldalra feltöltötte, a vendégek hívásait fogadta, a találkozókat megszervezte, és a befolyt pénzt eltette. A nőt 3 férfi bűntársa, férje és fiai segítették, a sértettet szabadságától megfosztották, akarata ellenére erőszakkal és fenyegetéssel is szexuális tevékenységre kényszerítették, illetve ellenállását nyugtatók folyamatos adagolásával törték meg. A lőkösházi asszonynak volt egy további 27 éves öcsödi bűntársa is, aki együttműködött vele további sértettek felkutatásában, kizsákmányolásában.

hirdetés

A bűnszövetség vezetőjének és férfi bűntársainak a cselekménye minősített emberkereskedelem megállapítására alkalmas, amelyet a törvény 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntet, míg a fiatalabb nőt jelenleg üzletszerű kerítéssel gyanúsítja a nyomozó hatóság, amely miatt 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A letartóztatás kezdeményezésére azért került sor, mert a bűncselekmények magas büntetési tétele miatt tartani lehet az elkövetők szökésétől, elrejtőzésétől. Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy a terheltek az ügy sértettjeit befolyásolnák, megfélemlítenék. Nem lehet továbbá kizárni azt sem, hogy ezen bűnözői életmódra berendezkedett és jövedelmüket ilyen módon szerző gyanúsítottak szabadlábon folytatnák a bűncselekmények elkövetését.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon 1 hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

Forrás: Békés Megyei Főügyészség

hirdetés