Dr. Dósa Zsuzsa: egy zenés vígjáték érkezik novemberben

dósa Fotó: Valló Zoltán

Új darab bemutatójára készül a szarvasi Cervinus Teátrum. Az imádok férjhez menni egy vidám, zenés, valódi vígjáték. Az előadásról dr. Dósa Zsuzsát, a teátrum művészeti igazgatóját és egyben a darab rendezőjét kérdeztük.

Mint azt megtudtuk, a Tartuffe-fel nagyszerűen indult a szarvasi színház új évada. A közönség igazán megkedvelte, valószínűleg sokáig játszák majd. Hasonlóan nagy sikerre számítanak az Imádok férjhez menni című darab esetében is. Dr. Dósa Zsuzsa szavaival egy bájos, különleges zenés vígjátékról van szó, némi angol humorral. A klasszikus szerelmi háromszög helyett ebben a darabban már négyszögről beszélhetünk.

A történetet William Somerset Maugham írta, aki egy igen izgalmas alkotó. Belelát az emberi lélek legmélyebb bugyraiba is – véli a rendező. Néhány évtizede a Nádas Gábor-Szenes Iván páros írt hozzá zenét és szöveget. Az 1960-as években Darvas Iván és Bodrogi Gyula főszereplésével valósult meg a magyarországi ősbemutató, és azóta is szerepel a színházak műsorán.

A történet szerint a férjhezmenés kultuszát hirdető szépasszony a háborúban halottnak nyilvánított férj legjobb barátjához megy feleségül. Amikor a férj újra jelentkezik, házában immár egy helyére lépett férjet és a tervezettnél eggyel több gyermeket talál. Szórakoztató szituációk sorozata után a két jóbarát marad egy háztartásban, a szépasszony pedig egy újabb férj oldalán véli meglelni a boldogságot.

Az idei szarvasi évad a nők és a vígjátékok köré szerveződik, ennek egy kiváló eleme lesz remélhetőleg az Imádok férjhez menni. Viszont minden darab más időben játszódik. Van klasszikus, 20. század eleji, és modern történet is a tervek között. És természetesen mindegyik fontos üzenettel bír a nézők számára. Az Imádok férjhez menni című előadást november 29-től láthatják az érdeklődők a Cervinus Teátrumban.

A dr. Dósa Zsuzsával készült interjút itt meghallgathatják:


Kövessen minket Facebookon!