Nem tágít az indián nyár, marad a napos, meleg idő

ősz, lehűlés, napos, vasárnap Fotó: Pixabay

A többfelé párás, ködös reggeleket rendre napos délutánok követik, az átlagosnál jóval melegebb idővel kecsegtet a hét.

hirdetés

Szerdán hajnalban leginkább a Dunától keletre fordulhattak elő pára- és ködfoltok a reggel folyamán, a Dunántúlt ezzel szemben gyenge hidegfront érinti, megnövekszik a felhőzet, kisebb eső, zápor is kialakulhat. A szél ugyanitt északnyugatira fordul és a nap első felében megélénkülhet. Keleten a köd feloszlását követően marad a napos idő, csak délután érkezhetnek fátyolfelhők. Délután 15-26 fokra számíthatunk, északnyugaton lesz a leghűvösebb. A továbbiakban enyhe hajnalokra, az átlagoshoz képest melegebb nappalokra lehet számítani. A reggeli pára és köd délelőttönként hamar feloszlik, az ország legnagyobb részén napsütés veszi át a helyét.

hirdetés

Csütörtökön az ország északi felében sokfelé párás, ködös reggelre készülhetünk, a korai órákban a déli, délnyugati tájakon még kevés zápor előfordulhat. Napközben száraz, többnyire napos időre van kilátás. Északnyugaton megélénkülhet, máshol gyenge, mérsékelt marad a délies szél. Az ilyenkor megszokotthoz képest továbbra is meleg lesz az idő, 19 és 25 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a legmagasabb értékeket délkeleten mérhetjük.

Pénteken és hétvégén sem tágít az indián nyár, 20 fok feletti csúcsértékeket mérhetünk, keleten, délkeleten a 25 fokos értéket is megközelítik a csúcsértékek. Reggelente többfelé ködös idővel indulhat a nap, de délutánra mindenütt a napsütés veszi át a főszerepet. A délies szél többfelé lehet időnként élénk, északnyugaton erős széllökések is kísérhetik. Említésre méltó csapadék nem várható, vasárnap lehet valamivel felhősebb az idő.

Nagy változásra a következő hét első napjain sem kell készülni, marad az átlagosnál melegebb idő – írja az Időkép.

hirdetés