Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában

kék hír, rendőrség, emberölési kísérlet

Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében – közölte szerdán a helyi rendőrség.

hirdetés

Andrew Mariner főfelügyelő sajtótájékoztatóján elmondta: a kamion szombaton lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében, csaknem 500 kilométerre északnyugatra attól a helytől, ahol a teherautóra szerda hajnalban rábukkantak.

hirdetés

A rendőrség a mentők értesítése alapján vonult ki Thurrock városának Waterglade nevű ipari parkjába, ahol a kamion parkolt. Holyhead Nagy-Britannia nyugati partvidékének egyik legforgalmasabb kompkikötője, amely elsősorban a Nagy-Britannia és Írország közötti kompforgalmat szolgálja ki.

Az ipari park, ahol a kamiont megtalálták, a délkelet-angliai Dover kikötőjébe, illetve a Csatorna-alagút termináljához tartó kamionok pihenőhelyeként is szolgál. Az eddigi hatósági tájékoztatások nem tértek ki arra, hogy a kamion merre tartott. Az ipari parkot a rendőrség lezárta, a teherautó 25 éves észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

Andrew Mariner tájékoztatása szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van. A főfelügyelő elmondta: megkezdődött az áldozatok azonosítása, de ez várhatóan hosszú ideig eltart. Jackie Doyle-Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője a Twitter portálon közzétett szerdai bejegyzésében egyenes utalást tett arra, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó. Azt írta: az embercsempészet „elvetemült és veszélyes cselekmény”.

Priti Patel brit belügyminiszter szerdai Twitter-üzenetében megdöbbenésének adott kifejezést a tragédia miatt, de alig burkoltan óvatosságra intett mindenkit az eset körülményeivel kapcsolatban. Úgy fogalmazott: hagyni kell, hogy a rendőrség elvégezhesse a vizsgálatot.

Frissítés: Csütörtöki brit médiaértesülések szerint valószínűleg kínai volt az a 39 ember, akit holtan találtak.

A területileg illetékes Essex megyei rendőrség szerda este óta nem adott ki újabb közleményt az ügyről. A BBC televízió és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió, valamint a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap online kiadásának egybehangzó – jóllehet forrásmegjelölés nélküli – csütörtöki információja szerint azonban az áldozatok mindegyike kínai.

A kamion sofőrjét, a 25 éves észak-írországi Mo Robinsont szerdán őrizetbe vették, és kihallgatása csütörtökön is tartott. Az észak-írországi rendőrség csütörtök hajnalban két helyszínen is házkutatást tartott. Médiajelentések szerint az egyik helyszín Mo Robinson lakása volt.

A legutóbbi vizsgálati adatok szerint a kamionszerelvény pótkocsija Belgiumból, a Scania vontató Észak-Írországból érkezett a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljába szerda hajnalban.

Kertész Róbert / MTI

 

hirdetés