Herczeg Tamás: Egy kis nemzet is képes nagy dolgokra

herczeg Fotó: Körös Hírcentrum

Békéscsabán a Phaedra Közéleti Központban és a Nagy Imre szobornál tartottak megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján.

hirdetés

A rendezvényen Herczeg Tamás országgyűlési képviselő mondta el ünnepi gondolatait, valamint a Békéscsabai Jókai Színház és a Színitanház művészei Egy nép kiáltott… című műsorát tekinthették meg az érdeklődők. Az ünnepség végén sor kerülhetett Nagy Imre mellszobrának megkoszorúzására is.

hirdetés

Herczeg Tamás úgy fogalmazott, hogy sokféle tartalma, mondanivalója van még ma is ennek az ünnepnek. Többek között az, hogy egy kis nemzet is képes nagy dolgokra. 1956 forradalmát bár a szovjet tankok eltiporták, az akkori események az egész világnak adtak valamit. Ma már beszélhetünk szabadságról, demokráciáról, ami sokáig nehezen elképzelhető volt. Ezért kell ma is fejet hajtani azok előtt, akik az életüket, szabadságukat adták 1956-ban a mai szebb életért.

Lokális szinten, több megyei településen is zajlottak olyan folyamatok, amelyek hozzátettek a szabadsághoz. Fekete Pál, Békéscsaba díszpolgára még szerencsére köztünk él és részt is vett a megemlékezésen. Az ő vezetésével is olyan történések zajlottak a megyeszékhelyen, amelyekre máig büszke lehet a lakosság.

A hősökre való emlékezés folytatódik Békéscsabán. November 4-én 14 órakor Mány Erzsébet és Farkas Mihály kivégzésének helyén, a Kazinczy utcai emléktáblánál lesz koszorúzás. Majd pedig Mány Erzsébet, Farkas Mihály és Zsíros Mihály hadnagy sírját is megkoszorúzzák a Berényi úti temetőben.

A Herczeg Tamással készült interjút itt meghallgathatják:

 

hirdetés