Néhol 15 fokot hűl a levegő keddre

Változékonyra fordul, ősz, időjárás, Hétvégén Fotó: Körös Hírcentrum

Erős lehűlés érkezik a hét elején, kedden helyenként a 10 fokot sem érik majd el a maximumok, és eső is többfelé várható.

hirdetés

Napok óta körvonalazódik az időjárás előrejelző modelleken az a lehűlési folyamat, mely október utolsó napjaiban hazánkat is eléri. A hosszan tartó vénasszonyok nyarát követően így hétfőtől erős lehűlésre kell készülni, kedden lesznek olyan helyek, ahol 15 fokkal lesz hidegebb a mostaninál.

hirdetés

Ez annyit jelent, hogy a 24-25 fokos maximumokat követően ezen a napon már csak 9-10 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

A front átvonulását feltámadó északi-északnyugati szél, illetve felhőzetnövekedés és csapadék is kíséri. Főként kedden eshet többfelé, igaz nem túl nagy mennyiségben. 5 mm-nél több esőre elsősorban délen, délnyugaton van esély, így a szárazság egyelőre nem mérséklődik jelentős mértékben.

Szerdán a front mögött újra kisüt a nap, a többfelé erős szélben 8 és 13 fok közötti maximumokat mérhetünk, hajnalban pedig elsősorban a derültebb északi tájakon már megjelenhetnek a fagyok, majd csütörtökre virradóan sokfelé süllyed fagypont alá a hőmérséklet. November első napjaiban ismét enyhülhet valamelyest az idő – számol be az Időkép.

hirdetés